Tisztelt Elnök Asszony, Tisztelt Rektor Úr, Tisztelt Egyetemi Vezetőség, Tisztelt Oktatók, kedves meghívott vendégek, kedves egykori hallgatótársaink!
Nagy megtiszteltetés és különleges öröm számomra, hogy ma itt állhatok önök előtt, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem fennállásának 30-ik évfordulóján, egykori végzősként, az első kisbocsátás hallgatójaként. 30 évvel ezelőtt, az akkori Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskolán egy fontos álom öltött testet. Az a hit, hogy Kárpátalján a magyar tannyelvű fiatalok számára helyben is megteremhetők a minőségi felsőoktatás lehetőségei. Az azóta eltelt idő bizonyította, hogy ez az álom nem volt hiába való. Az egyetem története egy közösség kitartásának, összefogásának és jövőbe vetett hitének története is. Vannak helyek az életünkben, amelyekre nemcsak emlékek kötnek bennünket, hanem mély hála, szeretet és egy életre szóló ragaszkodás is. Számunkra a főiskola ilyen hely volt. Ha visszagondolok az itt töltött évekre, nem csupán a tanulás, a vizsgák és a diploma megszerzésének örömei jutnak szembe, hanem mindaz az emberi segítség, bíztatás és támogatás is, amely végig kísért ezen az úton. Mert az egyetemi évek nemcsak arról szólnak, hogy mit tanulunk meg a könyvekből, hanem arról is, hogy közben mivé válunk. Megtanulunk kérdezni, gondolkodni, felelősséget vállalni, kitartani a nehézségek idején, és hinni abban, hogy a megszerzett tudásnak értelme és küldetése van. Ezért ma külön köszönet illeti mindazokat az oktatókat és munkatársakat, akik az elmúlt 30 év során tudásukkal, emberségükkel és elhivatottságukkal építették ezt az intézményt. Az ő munkájuk nyomán nemzedékek kaptak lehetőséget arra, hogy fejlődjenek, szakmát és hivatást válasszanak, és tudásukkal gazdagítsák közösségüket.
A kezdetekkor, amikor még az oktatás a Beregszászi Ruhaipari Szakközépiskolában zajlott, úgy éreztük magunkat, mint egy nagy család. Barátias volt a légkör, ami végig kísérte a következő éveinket is. A Bessenyei György Tanárképző Főiskola oktatói empátiával, szeretettel adták át tudásukat, a koránt sem egyszerű körülmények között. Hálás szívvel és nagyszeretettel gondolok vissza Balcsa Lászlónéra, Bódis Imrére és kedves feleségére, Dániel Péterre, Jakab Andrásra, Koin Balázsra, Szabó Józsefre, Szikszay Erzsébetre, Orbán Mihálynéra, Tóthné Szűcs Erikára. A 30-ik évforduló nemcsupán visszatekintés a megtett útra. Egyben alkalom arra is, hogy hálát adjunk az eddigi eredményekért, tisztelettel emlékezzünk az alapítókra, akik napjainkig éltették az intézményt, és bizalommal tekintsünk a következő 30 év elé.
Nagy-nagy szeretettel gondolok akkori tanárainkra: Orosz Ildikóra, Soós Kálmánra, Margitics Katalinra, Kiss Istvánra, Csernicskó Istvánra, Beregszászi Anikóra, Gabóda Bélára, Csatáry Györgyre, Brenzovics Lászlóra, Brenzovics Mariannára, Kovács Miklósra, Deák Ferencre, Gulácsy Lajosra, Greba Annára, Horkay Sámuelre, Jakab Eleonórára, Kobály Józsefre, Nagy Bélára, Kótyuk Istvánra, Pál Lajosra, Pallay Dezsőre, Popovics Bélára, Molnár Józsefre, Vass Ilonára, Balázsi Borbálára, Ivánics Irénre, Fábián Mártára, Lizák Katalinra, Csoóri Zsófiára. vannak, akik sajnos már nincsenek közöttünk. Emléket legyen áldot!
Kedves Évfolyamtársaim!
Mindig nagy szeretettel gondolok rátok is. Bár csak többet tudnánk találkozni, de sajnos az élet nagyon szétszórt bennünket. Huszonnégyen voltunk. A miénk egy nagyon erős évfolyam volt. Tudásban, összetartásban, kitartásban, szeretetben, mindenben támogattuk, segítettük egymást. Ránk mindenben lehetett számítani. Én voltam a ti mamikátok, ahogy azt Karmacsi Zoltán nagy-nagy szeretettel a mai napig emlegeti. Örülök, hogy mindannyian megtaláltátok az élet minden területén a helyeteket. Legyetek boldogok, sikeresek és egészségesek.
2001-ben, amikor az egyetem első kibocsátásának egyik végzőseként átvehettem a tanítói diplomámat, én már 34 éves voltam. Családom volt, gyermekem volt, és már tanítottam is. Nem éppen a gondtalan diákévek között végeztem az egyetemet. A tanulás mellett ott voltak a családi feladatok, a munka, a mindennapok felelősségei. Mégis nagyon fontos volt számomra, hogy diplomát szerezzek. Fontos volt, mert hittem a tanulás értékében. Fontos volt, mert szerettem a hivatásomat, és szerettem volna tudásban, felkészültségben is megerősödni. És fontos volt azért is, mert az ember életében vannak célok, amelyekért érdemes vállalni a fáradtságot, a lemondást, és a kitartó munkát. Ma már, ennyi év távoltából, különösen tisztán látom, mennyire sokat jelentett számomra ez a lehetőség. Az egyetem nemcsak diplomát adott a kezembe. Megerősített abban, hogy az ember a család és a munka mellett is képes új célokat kitűzni. Képes tanulni, fejlődni, és képes megvalósítani azt, amit igazán fontosnak tart.
Mindig is a legkisebbekkel szerettem volna foglalkozni. Részese lenni annak a csodának, ami elindítja őket a tudás megszerzésének útján. Alsó osztályt tanítani a legnagyobb élmény és kihívás is. Emellett nagy örömmel vettem részt a szórványvidéken élő és anyanyelven tanuló kisdiákok nyári táboroztatásában, a híres és nagysikerű Irka táborokban, drága barátnőm, Punykó Mária vezetésével. Tíz évig voltam az Irka című gyermeklap szerkesztőségi tagja, és azt is a főiskolai éveimnek köszönhettem, hogy utána 25 évig a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnökségi tagjaként szolgálhattam a magyar iskolákban dolgozó pedagógusok érdekeit. Az elmúlt 41 évben azzal foglalkozhattam, amivel mindig is szerettem volna. Ezért, amikor ma vissza tekintek erre az időszakra, elsősorban a hála szavai fogalmazósnak meg bennem. Hálás vagyok azoknak, akik hittek bennünk, az első hallgatói nemzedékben. Hálás vagyok az oktatóinknak, akik tudásukkal, türelmükkel és emberségükkel segítettek bennünket. Hálás vagyok mindazoknak, akik munkájukkal megteremtették a tanulás lehetőségét, és akik nap mint nap azért dolgoztak, hogy ez az intézmény valódi otthona lehessen a kárpátaljai magyar felsőoktatásnak, és köszönöm, hogy ennek a történetnek én is részese lehettem. És természetesen hálás vagyok a családomnak is, elsősorban drága férjemnek, hiszen az ember mögött sokszor ott állnak azok, akik talán nem ülnek vele az előadótermekben, nem készülnek vele a vizsgákra, mégis részesei minden sikerének. Az ő megértésük, türelmük és támogatásuk nélkül sokkal nehezebb lett volna végig járni ezt az utat.
Szívből kívánom, hogy az egyetem továbbra is a tudás, a fejlődés, az összetartozás és a remény otthona maradjon. Hogy legyenek még újabb kibocsátások, diplomák, újabb megvalósult álmok, és sok-sok olyan egykori hallgató, aki évtizedek múltán is hálás szívvel gondol vissza erre az időre. Mert az igazi alma mater nem engedi el teljesen hallgatóit, elkíséri őket az életükön át, ott él az emlékeikben, munkájukban, hivatásukban és mindabban, amit másoknak átadnak.
Boldog 30-ik születésnapot szeretett alma materünk! Isten adjon erőt, kitartást, sok-sok sikert ahhoz, hogy a következő nemzedékek számára is megőrizhesd mindazt az értéket, amelyért létrejöttél, és amelyért ma is olyan sokan dolgoznak. Kívánom, hogy még sok-sok évtizeden át hirdesd: a tudás érték, az anyanyelv megtartó erő, a közösség pedig olyan örökség, amelyet kötelességünk továbbadni. Szívből gratulálok a 30 éves jubileumhoz!
Köszönöm a figyelmet!