Újabb jelentős tudományos mérföldkőhöz érkezett a kárpátaljai magyar történészszakma: 2026. május 14-én a Debreceni Egyetem tartotta meg habilitációs előadásait dr. Szakál Imre, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem Történelem- és Társadalomtudományi Tanszékének docense, tudományos és minőségbiztosításért felelős rektorhelyettes.
Az előadásokra egy több hónapos folyamat után kerülhetett sor, amely során a jelölt tudományos, oktatói eredményeit és az „Érezzük mindnyájan, hogy a múlt megszűnt.” Az első világháborút követő átmenet kárpátaljai tapasztalatai című habilitációs értekezését értékelték a felkért bírálók.
A habilitációs eljárás nyilvános szakaszában a jelölt három egymást követő előadásban bizonyíthatta szakmai felkészültségét. Elsőként egy módszertani szempontból is izgalmas tantermi előadással kezdett, amelyben az első világháborút követő kelet-közép-európai összeomlás mintázatait vázolta fel a hallgatóságnak. Ezt követte a tudományos előadása, ahol szűkebb kutatási területére fókuszálva a kárpátaljai magyar tisztviselői kar 1918 és 1920 közötti, sorsfordító éveit és az impériumváltás okozta nehézségeket mutatta be. Végül angol nyelvű előadásában a kárpátaljai magyarok kommunista mozgalomban megjelenő két világháború közötti részvételének kezdetei történetét elemezte.
A szakmai bírálóbizottság összetétele illusztris volt: az elnöki tisztséget Püski Levente, a Debrecen Egyetem egyetemi tanára töltötte be, a tagok között pedig olyan neves történészeket üdvözölhettünk, mint Barta Róbert és Kerepeszki Róbert, a Debreceni Egyetem habilitált docensei, valamint Ablonczy Balázs és Zeidler Miklós, a Eötvös Loránd Tudományegyetem habilitált docensei.
A prezentációkat követő vitában a bizottság, a jelen lévő egyetemi hallgatók és érdeklődők is elismerték Szakál Imre forráskritikai pontosságát és előadói készségét. A színvonalas előadások és a magabiztos válaszok végül egy rendkívül meggyőző, 96%-os eredményt hoztak, amellyel Szakál Imre számára a bizottság a habilitált doktori cím odaítélését javasolta.
A habilitációs eljárásban eddigi eredményeit még meg kell erősítenie a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Tudományterületi Habilitációs Bizottságának és az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács határozata zárja le az eljárást. A nyilvános szakasz pozitív eredménye nemcsak egyéni siker, hanem fontos visszacsatolás a kárpátaljai magyar tudományos közösség számára is.
Ezúton is gratulálunk Szakál Imrének a habilitációs eljárás eddigi szakaszának lezárultához, és további sikereket kívánunk számára!