Május 16-án tartották meg a Szlovákiai Magyar Pedagógusok XXXI. Országos Találkozóját Rozsnyón. A találkozón – melyet a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége szervezett – részt vett Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem elnöke.
Orosz Ildikó elnök köszöntőjében elmondta, hogy összeköt bennünket a közös anyanyelv, kultúra és az a szent hivatás, amelyet úgy hívunk, magyar iskola. Kiemelte: ugyanazt a küzdelmet vívjuk mind a Felvidéken, mind Kárpátalján, Erdélyben vagy a Délvidéken.
„Tudjuk jól, az iskola nálunk nem csupán az írás, olvasás helyszíne. Ha az iskola kapujára lakat kerül, ott a templom is elnéptelenedik, és a magyar szó is elvész az utcákról. Gyakran kérdezik tőlünk ugyanúgy, mint tőletek, hogyan lehet bírni a bizonytalanságot, a törvények változását, a fogyatkozó gyermeklétszámot. A válasz egyszerű: nincs más út, mi nemzetet építünk. Minden egyes magyar gyermek, aki szeptemberben átlépi a küszöböt, egy-egy győzelem. Győzelem a közöny, az elvándorlás és az asszimiláció felett”
– fogalmazott.
Hozzátette: azért van szükség az ilyen találkozókra, hogy egymásból erőt merítsünk, megosszuk a fényt, a jógyakorlatokat, s hogy tudjuk, nem vagyunk egyedül.
„Önök harmincegy éve töretlenül bizonyítják, hogy a felvidéki magyarságnak, a felvidéki pedagógustársadalomnak van tartása, jövőképe, hite, és tudja a küldetését”
– emelte ki.
Az országos találkozó a felvidéki magyar pedagógusok legjelentősebb szakmai összejövetele.
A Ma7 hírportál cikke nyomán