Tisztelt Vendégeink!
Kedves Kollégák!
Kedves Hallgatóink!
Különösen pedig Kedves Elsőévesek!
Tanévnyitóra gyűltünk össze.
Egy évvel ezelőtt ezen a helyen arról beszéltem, hogy történelmi tanév előtt állunk. A hallgatók akkor még főiskolára jelentkeztek, de már egyetem hallgatóiként kezdhették meg tanulmányaikat.
Azóta eltelt egy év. A névtáblát lecseréltük, és beszereztük a talárokat, a rektori és elnöki láncot, a jogart, megvannak hát az egyetem külső szimbólumai.
Kezdjük megszokni az új nevet is: már csak 10-ből 4-szer mondom azt, hogy a főiskolára megyek…
De talán nem is baj, ha az egyetemi létet nem szokjuk meg túlságosan.
Mert az egyetemi rang nem jutalom, amit ki lehet tenni a vitrinbe. Kötelezettség. Ma már nem azt kell bizonytanunk, hogy egyetem lettünk. Azt kell naponta igazolnunk, hogy egyetemként is megálljuk a helyünket.
És erre talán nincs jobb alkalom, mint egy új tanév kezdete.
Tisztelt Ünneplő Közösség!
Ha valaki csak a körülményeket nézné, nem feltétlenül jósolna fényes jövőt egy kárpátaljai magyar egyetemnek.
Háború van. Fogy a népesség. Családok költöztek el. Fiatalok hagyták el az országot. Kiszámíthatatlan az energiaellátás. Folyamatosan változnak a jogszabályok. És rendre akadnak olyanok is, akik időről időre elmagyarázzák nekünk, miért nincs jövőnk.
A számok azonban makacs dolgok.
2026-ban az alapképzéseinkre 1468 jelentkezési kérelem érkezett. Közülük 576-an iratkoztak be a Rákóczi Egyetemre.
Mesterképzéseinkre 238 jelentkezőt regisztráltunk, és 117 új mesterszakos hallgatónk kezdte meg nálunk tanulmányait.
Ez összesen 1706 jelentkezési kérelmet és 693 újonnan beiratkozott hallgatót jelent.
Tavaly ezen a helyen büszkén jelentettem be, hogy történetünk addigi legmagasabb létszámával, 1582 hallgatóval kezdjük meg a tanévet.
Nos, ezt a rekordot sikerült egyetlen év alatt megdöntenünk.
A 2026/2027-es tanévet 1681 hallgató kezdte meg a Rákóczi Egyetemen. Vagyis idén 99-cel többen vagyunk, mint tavaly.
Mindezt olyan időszakban értük el, amikor a józan előrejelzések inkább csökkenést valószínűsítenének.
Ez az 1681 hallgató számomra nem egyszerű statisztikai adat.
Ez 1681 döntés.
1681 ember, aki úgy gondolta, hogy érdemes tanulni. Érdemes diplomát szerezni. Érdemes terveket készíteni. És érdemes mindezt itt, a Rákóczi Egyetemen tenni.
Ez bizalom.
A bizalom pedig megtisztelő, de veszélyes dolog: meg kell szolgálni.
Ezért a rekordlétszámnak természetesen örülünk, de nem gondolhatjuk azt, hogy ezzel elvégeztük a munkát.
Sőt. Most kezdődik igazán.
Az elmúlt tanévben hét képzésünket értékelte az ukrán akkreditációs ügynökség, és közben a magyar akkreditációs rendszerben is több képzésünket megmérettettük.
Egyre több tudományos fokozattal rendelkező kollégánk van, folyamatosan növekszik a docensek és professzorok száma.
Az elmúlt tanévben oktatóink 150 olyan tudományos közleményt publikáltak, amelyek a nemzetközileg elismert Scopus és Web of Science adatbázisokban jegyzett folyóiratokban jelentek meg. Köztük a világ vezető tudományos folyóirataiban, tudománymetriai értékelések szerint D1-es és Q1-es folyóiratokban közölt tanulmányok is vannak.
Mindez azért fontos, mert egy egyetem nem attól egyetem, hogy ez áll a homlokzatán. Egyetem akkor lesz belőle, ha tudást nemcsak átad, hanem létre is hoz.
És az sem mindegy, hogy milyen lehetőségeket tudunk biztosítani hallgatóinknak.
A Miskolci Egyetemmel és a Nyíregyházi Egyetemmel működő kettős képzéseink keretében ebben az évben már közel 30 hallgatónk szerzett a Rákóczi Egyetem diplomája mellett magyarországi egyetemi oklevelet is. Ennek különösen fontos üzenete van.
Mi nem választás elé akarjuk állitani a fiatalokat, hogy vagy Kárpátalja, vagy Európa.
Azt szeretnénk megmutatni, hogy lehet Kárpátaljáról Európába menni úgy, hogy közben legyen hová hazajönni.
Lehet mobilitásban részt venni, tapasztalatot szerezni, világot látni, kapcsolatokat építeni – anélkül, hogy az embernek ehhez végleg hátat kellene fordítania annak a közösségnek, ahonnan elindult.
Kedves Elsőéves Hallgatók!
Önök most ennek az egyetemnek a legújabb polgárai.
Néhányan bizonyára pontosan tudják, mit szeretnének kezdeni az életükkel.
Mások valószínűleg kevésbé.
Megnyugtatom Önöket: ez teljesen normális.
Az egyetemnek éppen az az egyik feladata, hogy négy-öt év múlva valamivel többet tudjanak a világról, mint most – és lehetőleg saját magukról is.
Azonban arra kérem Önöket, hogy ne csak diplomát akarjanak szerezni.
Legyenek valóban egyetemisták.
Járjanak például órákra – ez meglepően sokat segít a vizsgákon.
Olvassanak. Kérdezzenek. Vitatkozzanak velünk. Vegyenek részt kutatásokban, diákköri munkában, Erasmus- és más mobilitási programokban. Sportoljanak. Menjenek színházba, koncertre, kirándulni. Vegyenek részt a Hallgatói Önkormányzat munkájában.
Szerezzenek barátokat, legyenek szerelmesek.
Mert hosszú évek múlva nagy eséllyel nem fognak emlékezni arra, milyen jegyet kaptak valamelyik vizsgán. Arra viszont igen, hogy kikkel vitatkoztak, nevettek, utaztak, dolgoztak együtt. És még az esetleges szerelmi csalódásokra is keserédes nosztalgiával fognak visszagondolni.
A jó egyetem ugyanis nem szolgáltatás csupán, amit az ember néhány évig igénybe vesz, aztán kap róla egy papírt.
A jó egyetem közösség.
És ezt a közösséget mostantól Önök is alakítják.
Kedves Kollégák!
A rekord hallgatói létszám nekünk is üzenet.
1681 ember bízta ránk sajt jövőjének egy részét.
Ez óriási felelősség.
Ezért nekünk sem elég, ha csak megtartjuk az óráinkat, kitöltjük az IRIS-ben a vizsgalapokat, kipipáljuk az akkreditációs eljárásokat.
Olyan egyetemet kell működtetnünk, amelyben van követelmény, de van emberség is; ahol megőrizzük a hagyományokat, de nyitottak vagyunk az innovációra; ahol van tekintély, de nincs szükség mesterségesen felhúzott falakra oktató és hallgató között.
Gustav Mahlernek tulajdonítják azt a mondatot, hogy:
„A hagyomány nem a hamu imádása, hanem a tűz továbbadása.”
Azt hiszem, ez ránk különösen igaz.
Intézményünk – természetesen ide számítva a jogelődök, a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola időszakát is – ebben az évben ünnepli fennállásának harmincadik évfordulóját.
30 éve négy szakkal és 74 hallgatóval indultunk.
Ma 34 képzésünk és 1681 hallgatónk van.
A három évtized alatt 3062 ember összesen 4722 diplomát vehetett át nálunk. Hogy érzékeljük ennek a számnak a nagyságrendjét: a 2001-es népszámlálás még 156 ezer kárpátaljai magyart regisztrált. Aki ismeri a mai demográfiai helyzetünket, annak aligha kell külön magyaráznom, mit jelent több mint háromezer diplomás ember egy ekkora közösség életében.
A harminc év alatt végzett hallgatóink ma már iskolákban, vállalkozásokban, közintézményekben, kutatóhelyeken dolgoznak, itthon és a nagyvilágban. Közülük sokan visszatérnek hozzánk, immár kollégaként, partnerként, és sokaknak már a gyermekei tanulnak nálunk. Egy egyetem történetét ugyanis nemcsak az épületei, a diplomái és a tudományos eredményei írják, hanem azok az emberek is, akik valaha itt tanultak.
A harminc év legfontosabb eredménye nem az, hogy egyre nagyobbak lettünk. Hanem az, hogy van mit megőriznünk, van mit továbbadnunk, és közben van bátorságunk változni is.
Mert hagyományt őrizni nem azt jelenti, hogy mindent pontosan ugyanúgy csinálunk, ahogyan harminc évvel ezelőtt. Ha így tennénk, valószínűleg még mindig faxon üzengetnénk egymásnak. A hagyomány akkor él, ha minden nemzedék hozzátesz valamit.
Tisztelt Ünneplő Közösség!
Néhány héttel ezelőtt egy interjúban megkérdezték tőlem, hogyan lehet ma Kárpátalján hosszú távra tervezni.
A válaszom az volt: nehezen. Háború idején nincsenek biztos forgatókönyvek. De vannak célok.
Nem várhatunk arra, hogy egyszer majd minden körülmény ideális legyen.
Nem várhatunk ölbe tett kézzel arra, hogy véget érjen a háború, rendeződjön a demográfiai helyzet, stabil legyen az energiaellátás, kiszámíthatóvá váljanak a jogszabályok, és minden problémánk egyszerre megszűnjön.
Ha erre várnánk, könnyen előfordulhatna, hogy közben elmúlik az élet.
Nekünk most kell tanítani.
Most kell kutatni.
Most kell intézményt építeni és működtetni.
Most kell lehetőséget teremteni azoknak a fiataloknak, akik itt ülnek előttünk.
És talán ezért különösen szép dolog ma tanévnyitót tartani.
Mert minden megkezdett tanév egy nagyon egyszerű állítás: van jövő.
Nem tudjuk pontosan, milyen lesz.
Nem tudjuk, milyen nehézségeket tartogat.
De készülünk rá.
Kedves Hallgatóink!
Kívánom, hogy használják ki mindazt, amit ez az egyetem kínál Önöknek.
Kedves Kollégák!
Kívánom, hogy legyen erőnk, türelmünk és kíváncsiságunk ahhoz, hogy ebben a tanévben is méltók legyünk hallgatóink bizalmára.
Mindannyiunknak pedig azt kívánom, hogy a 2026/2027-es tanév végén ne csupán azt mondhassuk el, hogy túljutottunk rajta, hanem azt is: előrébb jutottunk.
És természetesen továbbra is azt kívánom mindannyiunknak, amit immár túl sok tanévnyitón kellett kívánnom: békét.
Kívánok sikeres, eredményes és végre nyugodt, békés tanévet!
Vivat Academia!
Éljen a Rákóczi Egyetem!