Tisztelt egyházi és világi méltóságok, kedves kollégák, tisztelt szülők, legfőképpen kedves végzős hallgatóink, immár diplomás fiataljaink!
Elérkeztünk egy újabb tanév utolsó, legfelemelőbb felvonásához. Az elmúlt évek nem kényeztettek el bennünket. Olyan korban és olyan országban kellett helytállniuk, ahol nemhogy a távoli jövő, de sokszor a holnap sem volt kiszámítható. Önök azok, akik a Covid alatt fejezték be középfokú tanulmányaikat, s úgy-ahogy visszaállt az élet rendje, jött a háború, s ekkor nem virtuális terekben, hanem a kőkemény kárpátaljai valóságban, légiriadók, áramkimaradások, törvénymódosítások és állandó egzisztenciális bizonytalanság közepette tanultak, vizsgáztak és győztek. Ezért az önök választott igéje lehet: „de mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk”. Zsidókhoz írt levél 10. fejezet 39. vers.
A nálunk töltött évek alatt önök a legnemesebb fegyverrel, a tudással és a kultúrával vértezték fel magukat, mert a jövő, a kárpátaljai magyarság jövője egyértelműen az oktatásban és a tudásban rejlik. Ebben a tanévben, intézményünkben több száz fiatal fejezte be sikeresen tanulmányait a különböző képzési szinteken, a líceumtól a szakképzésen, alapképzésen át a mesterfokozatig. Akkreditált szakjaink száma és magyarországi partnerintézményeinkkel közös képzéseink köre folyamatosan bővül. Bizonyítva, hogy a kárpátaljai magyar diploma nyoma versenyképes, minőségi és európai. Köszönet illeti ezért oktatóinkat, tanszékvezetőinket és a háttérben dolgozó munkatársainkat, akik megfeszített, alázatos munkával biztosították, hogy a szakmai színvonalból ne engedjünk. Nem csak szakmát szerezhettek itt, de kultúránkban is megmártózhattak mindnyájan.
Kedves fiatalok! Mi már többet nem tudunk a jelképes tarisznyájukba tenni. Amit adhattunk, azt átadtuk. A tudást, a keresztény értékrendet és a közösséghez való tartozás kitörölhetetlen pecsétjét. A diploma, amit ma a kezükbe vesznek, nem csupán egy papír, amely feljogosítja önöket a munkavállalásra. Ez a dokumentum Kárpátalján egyúttal küldetésnyilatkozat is. Küldetés arra, hogy itt maradjanak, vagy ha el is sodorja önöket az élet, a szülőfölddel önöket összekötő hidakat ne égessék fel, hogy legyen hova visszatérni. És addig is, míg hazatérnének, segítsék az itthon maradottakat, bárhova kerülnek, mert önök is a magyar nemzeti közösségnek köszönhetően jutottak a diplomához, és annak a lehetőségéhez, hogy ma itt álljanak. Bár sokan elhagyták szülőföldjünket az elmúlt időszakban, a többség helyben maradt, s ez az egész közösség mindent megtesz azért, hogy megtartsa az intézményeinket az óvodától az egyetemig. Önök a mi jövőbeli tanáraink, közgazdászaink, bankáraink, történészeink, biológusaink, egyáltalán Kárpátalja vezetői. Önök feladata lesz az is, hogy elvett jogainkat helyreállítsák. Erre most megnyílt az esély. Bár még sok víz lefolyik a Tiszán, míg a jogainkat visszaállító törvények megszületnek, és sokat kell még tenni azért is, hogy azokat alkalmazzák az életben. De ne feledjék Benedek Elek örök érvényű testamentumát: „törvények még nem bontottak le falakat emberek közt. Azt nekünk magunknak kell megtennünk”. Bármilyen nehéz politikai vagy társadalmi környezetben kell boldogulniuk, az önök feladata lesz az, hogy hidakat építsenek magyar‒magyar és magyar‒ukrán között. De közben a saját identitásukból, a magyar szóból, a szülőföld szeretetéből soha semmilyen nyomásra ne engedjenek. Kívánom önöknek a tartós sikerhez a békét, naprakész információt, csalhatatlan intuíciót, bátor kezdeményezőkészséget és mindenekelőtt emberi, keresztényi integritást. Legyenek büszkék arra, hogy a Rákóczi Egyetem polgárai voltak, s éljenek úgy, hogy mi is büszkék lehessünk önökre.
Isten áldja Önöket! Isten óvja a kárpátaljai magyar közösséget!
Köszönöm, hogy meghallgattak!
