Egy angoltanár munkája kiemelten fontos, hiszen olyan világnyelv elsajátításában segíti a diákokat, amely ma már szinte minden területen alapvető. Tanításával nemcsak a nyelvi készségeket fejleszti, hanem magabiztosságot is ad a tanulóknak a nemzetközi kommunikációhoz. Hozzájárul ahhoz, hogy a diákok könnyebben boldoguljanak a továbbtanulás, a munka és az utazás során. Emellett kulturális nyitottságra és önálló gondolkodásra nevel.
Paládi-Bakó Erika Váriban született, a beregszászi Kossuth Lajos Középiskolában érettségizett, majd a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola – ma már Rákóczi Egyetem – angol–történelem szakán diplomázott. Ezt követően pedagóguspályára lépett, amelyet ma is szívvel-lélekkel végez. Ma vele beszélgettünk.
– Meséljen magáról! Hol született, mit tanult?
– Váriban születtem. Bár óvodába Váriban jártam, a szüleim szerették volna, hogy minél korábban kezdjek angolul tanulni, így az iskolai tanulmányokat Beregszászban kezdtem, a Kossuth Lajos Középiskolában (akkor még így hívták) szereztem érettségi bizonyítványt. Így visszagondolva gyermekkoromat nagymértékben meghatározta a város és falu közötti ingázás.
– Miért döntött a Rákóczi-főiskola mellett?
– Angol szakon tanulni nem is volt kérdés. Nem is magáért a tanári pályáért rajongtam igazán, hanem a nyelv, a kultúra volt, ami érdekelt. Épphogy néhány éve működött a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola, és egyértelmű választásnak tűnt. Nem is dönthettem volna jobban.
– Hogyan teltek a diákévek? Van-e olyan diákélménye, amit szívesen megosztana?
– Akkoriban úgy éreztem, nagyon lassan telik az idő, főleg az első pár év. Tizenheten voltunk angol–történelem szakon, csupa lány. Számtalan élmény elevenedik fel bennem, akár tanulással, akár szórakozással kapcsolatban. Sokat tanultunk, a vizsgákra keményen készültünk. Egyes tanároktól kifejezetten rettegtünk, aztán kiderült, hogy ők sem „ettek” angol szakos hallgatókat.
Néhány csoport-, illetve évfolyamtársammal máig tartom a kapcsolatot, annak ellenére, hogy helyileg messzire kerültünk egymástól. Nagy szeretettel és tisztelettel gondolok vissza tanáraimra, akiket példaképnek tekintek az oktatásban.
– Mi történt a főiskola befejezése után?
– Negyedik évfolyamon a pedagógia gyakorlatot a Vári Középiskolában végeztem, már akkor felmerült egy esetleges részmunkaidős állás lehetősége. Úgy alakult, hogy az utolsó éven, 2006 szeptemberétől tanultam és dolgoztam párhuzamosan.
– Hogyan érezte magát a pedagóguspálya kezdetén?
– A kezdeti időszak nagyon sűrű és összetett volt, azonnal a mélyvízbe csöppentem. Bár az elmélet után a gyakorlat tartogatott meglepetéseket, az első sikerélmények gyorsan feloldották a kezdeti izgalmat. Az adminisztratív teendők és a napi rutin összehangolása igényelt némi időt, viszont a kollégák támogatásával ezeken is sikerült gyorsan átlendülni.
– Azóta a Vári II. Rákóczi Ferenc Líceum angoltanára. Hogyan lehet a gyerekekkel jól dolgozni, motiválni őket?
– A jó munkához elengedhetetlen, hogy a gyerekek érezzék, figyelünk rájuk és értékeljük az egyéni fejlődésüket. Minden gyermek más, ezért fontos a differenciálás és a rugalmasság. Az osztályteremben igyekszem közvetlen, biztonságos és támogató környezetet teremteni.
Tapasztalataim szerint a mai generációt változatossággal és gyakorlatias feladatokkal lehet leginkább motiválni. Elmaradhatatlan a játékosság és a modern, interaktív digitális eszközök bevonása az órán. Ezt természetesen szó szerint értem, például a negyedikes tanulóim sokszor felsorakozva, mondókát skandálva köszöntenek az osztályteremben.
– Érték-e pozitív vagy negatív élmények a munkája során?
– Természetesen mindkettőből akad példa. Egy-egy nehezebb tantermi szituáció vagy egy kevésbé sikeres óra arra késztet, hogy új nevelési-tanítási módszereket keressek. Szerencsére a pozitív élmények száma felülmúlja ezeket. Örömmel tölt el, mikor egy gátlásosabb tanuló bátran megszólal angolul vagy sikeresen szerepel egy versenyen. A legbüszkébb mégis arra vagyok, hogy a részese lehetek tanulóink érzelmi és emberi fejlődésének. Osztályfőnökként látni, ahogy a gyerekek az évek során kinyílnak, megtanulnak bízni magukban, felelősségvállalást tanulnak – a legszebb része a hivatásomnak.
– Hogyan hatottak munkájára az elmúlt évek nehézségei?
– Először a pandémia, majd a háborús helyzet alapjaiban formálta át a pedagógusi munkát. Szinte egyik napról a másikra kellett áttérni a digitális távoktatásra, ami nem ment zökkenőmentesen. Egyes kollégák informatikai jártasságának és segítőkészségének köszönhetően viszonylag hamar elsajátítottuk az oktatási felület használatát, és könnyedén sikerült olyan interaktív órákat tartani, mint a jelenléti oktatásban.
A háborús helyzet hozta légiriadók és áramkimaradások miatt a tanítás óriási kihívássá vált. A tananyag átadása helyett a krízishelyzetek kezelése került előtérbe.
– Meséljen kicsit a családjáról is! Jut idő kikapcsolódásra a munka mellett?
– Két fiúgyermek büszke édesanyja vagyok, az idősebb 13, a fiatalabb 8 éves. A kialakult helyzet miatt a párom külföldön tartózkodik, így szabadidőnkben igyekszünk minél több családi együttlétet, programot szervezni.
– Milyen tervei vannak a jövőre nézve?
– Az utóbbi évek tapasztalatából csak rövid időre tervezek. Célom, hogy hozzájáruljak egy modern, támogató és hatékonyan működő iskolai környezet kialakításához.
– Mit köszönhet a Rákóczi-főiskolának?
– Büszkén állíthatom, hogy nem csupán egy diplomát kaptam az intézménytől, hanem egy olyan magas szintű tudásbázist, amelyre máig építhetek a munkám során. Kivételes tanároktól és előadóktól tanulhattam, akik példaértékűek hivatástudatból, szakma iránti alázatból és emberségből is. A Rákóczi-főiskola olyan erős nemzeti identitást és értékszemléletet adott útravalóul, hogy a legnehezebb időkben is büszkén helyt tudok állni szülőföldemen.
Ezúton szeretnék gratulálni ahhoz a történelmi jelentőségű mérföldkőhöz, hogy az intézmény hivatalosan is egyetemi rangot kapott.
Kurmay Anita