A Biológia és Kémia Tanszék hallgatói is csatlakoztak az iskolai és munkahelyi erőszak megelőzését célzó programsorozathoz
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem Pszichológiai Szakszolgálata 2025. november 10–14. között tartotta meg a Mondj nemet az iskolai erőszakra és a munkahelyi zaklatásra! elnevezésű tematikus hetet. Az eseménysorozatba a Biológia és Kémia Tanszék hallgatói is bekapcsolódtak: az alapképzés biológia és az ember egészsége és természettudományok szakos, valamint a mesterképzés biológia és biokémia szakos diákjai aktív jelenlétükkel és közreműködésükkel járultak hozzá a hét sikeres megvalósításához.
A rendezvénysorozat előadásai és szakmai foglalkozásai átfogó, elméleti és gyakorlati ismereteket nyújtottak az iskolai és munkahelyi erőszak formáiról, a megelőzés lehetőségeiről, valamint a felelős és biztonságos online jelenlétről. Kiemelt hangsúlyt kapott azoknak a pedagógiai és pszichológiai módszereknek a bemutatása, amelyek segítségével a zaklatás felismerhető, kezelhető és megelőzhető.
A hét minden napján az előadásokat kreatív tréning zárta, amely során a résztvevők valós vagy modellezett bántalmazó szituációkat elemeztek, és közösen dolgoztak ki lehetséges beavatkozási és megoldási stratégiákat. A közös gondolkodás és az élményalapú tanulás jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a jelenlévők magabiztosabban, tudatosabban és hatékonyabban tudjanak fellépni hasonló helyzetekben, valamint támogatni társaikat.
A programsorozat szervezői célként fogalmazták meg, hogy az egyetemi közösségekben erősödjön az erőszakmentes, elfogadó és támogató légkör, és a hallgatók olyan tudást és készségeket sajátítsanak el, amelyek egész életük során segítségükre lehetnek.
Takács Gabriella,
a Biológia és Kémia Tanszék koordinátora
-
Ez a bejegyzés az alábbi nyelveken is elérhető:
Українська





