A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány immár tizenegyedik alkalommal szervezi meg tehetséggondozó és versenyfelkészítő hétvégéit biológiából, kémiából és földrajzból. A program célja a Magyarországon megrendezendő Hevesy György Kárpát-medencei Kémiaversenyre, a Herman Ottó Kárpát-medencei biológiaversenyre és a Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz-Földtan Versenyre való felkészítés.
A rendezvény három alkalommal valósul meg: 2026. október 9–11., 2026. november 6–8. és 2026. december 4–6. között, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemen, valamint a Rákóczi EgyetemNagydobronyi Erdei Iskola és Kutatóbázisán.
A hétvégék remek lehetőséget kínálnak a diákoknak, hogy elmélyítsék természettudományi ismereteiket, fejlesszék készségeiket, és új ismereteket szerezzenek biológiából, kémiából és földrajzból. Az esemény nemcsak a versenyekre való felkészítést szolgálja, hanem inspirálja a fiatalokat, hogy érdeklődéssel és elkötelezetten forduljanak a természettudományok felé.
A programra azok a tanulók kaptak meghívást, akik a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség versenyein – a Szent-Györgyi Albert kémiaversenyen (7. osztály), a Margittai Antal biológiaversenyen (6–7. osztály), a Megismerem a természetet és a Természetrajz–földrajz versenyen (6–7. osztály) – kiemelkedő eredményt értek el, bizonyítva elkötelezettségüket e tudományterületek iránt.
Az elmúlt tizenegy évben összesen 304 fiatal vett részt a tehetséggondozó programban:

A tizenegy év során a diákok tantárgylátogatási száma a következőképpen alakult:

Az elmúlt tizenegy évben a résztvevők megoszlása tanintézmények alapján a következőképpen alakult:
| Ssz. | Intézmény megnevezése | 2016/ 2017 | 2017/ 2018 | 2018/ 2019 | 2019/ 2020 | 2020/ 2021 | 2021/ 2022 | 2022/ 2023 | 2023/ 2024 | 2024/ 2025 | 2025/ 2026 | 2026/ 2027 |
| 1. | Aklihegyi Oktatási-Nevelési Komplexum | 2 | 2 | |||||||||
| 2. | Aknaszlatinai Bolyai János Középiskola | 1 | ||||||||||
| 3. | Bátyúi Középiskola | 2 | 1 | 1 | 1 | |||||||
| 4. | Benei Gimnázium | 1 | 1 | |||||||||
| 5. | Beregrákosi Általános Iskola | 1 | 1 | |||||||||
| 6. | Beregszászi Kossuth Lajos Líceum | 1 | 2 | 2 | 3 | 1 | 3 | 3 | 1 | |||
| 7. | Beregszászi Horváth Anna Gimnázium | 1 | 2 | 1 | ||||||||
| 8. | Beregszászi Bethlen Gábor Líceum | 1 | 4 | 9 | 1 | 6 | 2 | 1 | 2 | 3 | ||
| 9. | Borzsavai Gimnázium | 1 | ||||||||||
| 10. | Csapi 2. Sz. Széchenyi István Középiskola | 3 | 1 | |||||||||
| 11. | Csongori Gimnázium | 1 | 1 | 1 | ||||||||
| 12. | Dédai Gimnázium | 1 | ||||||||||
| 13. | Fertősalmási Általános Iskola | 1 | 1 | 1 | ||||||||
| 14. | Forgolányi Általános Iskola | 1 | ||||||||||
| 15. | Guti Gimnázium | 1 | ||||||||||
| 16. | Gyulai Gimnázium | 3 | 2 | 1 | ||||||||
| 17. | Izsnyétei Gimnázium | 1 | ||||||||||
| 18. | Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum | 4 | 5 | 1 | 1 | 4 | 1 | |||||
| 19. | Kaszonyi Arany János Líceum | 3 | 1 | |||||||||
| 20. | Kisdobronyi Líceum | 4 | 1 | 1 | ||||||||
| 21. | Kisgejőci Egry Ferenc Líceum | 1 | 1 | 2 | ||||||||
| 22. | Mezőgecsei Kajdy Lajos Gimnázium | 1 | ||||||||||
| 23. | Munkácsi 3. Sz. II. Rákóczi Ferenc Középiskola | 2 | 9 | 2 | 1 | 1 | 1 | 1 | 1 | |||
| 24. | Munkácsi Szent István Líceum | 1 | ||||||||||
| 25. | Nagyberegi Református Líceum | 2 | 2 | 1 | 1 | |||||||
| 26. | Nagydobronyi Líceum | 13 | 10 | 7 | 5 | 3 | 6 | 2 | 2 | 3 | 7 | |
| 27. | Nagydobronyi Református Líceum | 2 | 1 | 1 | 6 | 2 | 4 | 2 | 1 | 4 | 1 | 2 |
| 28. | Nagygejőci Gimnázium | 1 | 2 | 2 | 3 | |||||||
| 29. | Nagypaládi Móricz Zsigmond Középszintű Oktatási Intézmény | 1 | ||||||||||
| 30. | Nagyszőlősi Perényi Zsigmond Középiskola | 1 | 1 | |||||||||
| 31. | Palágykomoróci Általános Iskola | 2 | ||||||||||
| 32. | Papi Magyar Tannyelvű Gimnázium | 1 | ||||||||||
| 33. | Péterfalvai Református Líceum | 2 | 1 | |||||||||
| 34. | Salánki Középiskola | 1 | ||||||||||
| 35. | Sislóci Líceum | 2 | ||||||||||
| 36. | Somi Gimnázium | 1 | 2 | 1 | 1 | 1 | ||||||
| 37. | Szernyei Általános Iskola | 2 | 1 | 2 | 1 | 1 | ||||||
| 38. | Tiszabökényi Gimnázium | 3 | 2 | 1 | ||||||||
| 39. | Ungvári 10. Sz. Dayka Gábor Magyar Tannyelvű Középiskola | 1 | 4 | 3 | 5 | 1 | 1 | 1 | 2 | 1 | ||
| 40. | Ungvári Magyar Tannyelvű Elemi Iskola és Drugeth Gimnázium | 3 | ||||||||||
| 41. | Vári II. Rákóczi Ferenc Középiskola | 1 | 2 | 3 | 1 | 1 | ||||||
| 42. | Verbőci Középiskola | 1 | 2 | 1 | 1 | 2 | ||||||
| 43. | Zápszonyi Gimnázium | 1 | ||||||||||
| 44. | Viski Kölcsey Ferenc Általános és Középfokú Tanintézmény | 1 | 2 | |||||||||
| Összesen | 33 | 27 | 47 | 40 | 33 | 30 | 14 | 16 | 20 | 22 | 22 | |
Az előző évekhez hasonlóan a résztvevők névre szóló meghívót kaptak. Idén összesen 22 tanuló (5 biológus, 10 kémikus és 7 földrajzos) jelezte részvételi szándékát az alábbi 11 oktatási intézményből:
| Ssz. | Intézmény | Fő |
| 1. | Beregszászi Bethlen Gábor Líceum | 3 |
| 2. | Beregszászi Kossuth Lajos Líceum | 1 |
| 3. | Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum | 1 |
| 4. | Kisgejőci Egry Ferenc Líceum | 2 |
| 5. | Munkácsi 3. Sz. II. Rákóczi Ferenc Középiskola | 1 |
| 6. | Nagydobronyi Líceum | 7 |
| 7. | Nagydobronyi Református Líceum | 2 |
| 8. | Nagyszőlősi 3. Sz. Perényi Zsigmond Középiskola | 1 |
| 9. | Péterfalvai Magyar Tannyelvű Református Líceum | 1 |
| 10. | Salánki Középiskola | 1 |
| 11. | Verbőci Középiskola | 2 |
| Összesen | 22 |
Az első hétvége során a szakmai programok megvalósításában 12 szakképzett pedagógus vesz részt. A kémiafoglalkozásokon az anyagok csoportosításával, az oldatokkal, az atom felépítésével, a periódusos rendszerrel, valamint a kémiai reakciókkal és laboratóriumi kísérletekkel ismerkednek, míg a biológiafoglalkozásokon a nemzeti parkok, az erdők és rétek élővilága, valamint a növényismeret kerül a középpontba. A földrajzfoglalkozásokon a földrajzi övezetesség, a Kárpát-medence sajátosságai, valamint Magyarország természetföldrajzi jellemzői kapnak hangsúlyt, így a résztvevők többek között a térség domborzatával, vízrajzával, éghajlatával és élővilágával ismerkednek meg. Szombatonként a diákok a Nagydobronyi Erdei Iskolában szakmai és terepi foglalkozásokon vesznek részt, a hétvége zárásaként pedig felmérőt írnak az elsajátított tananyagból. A szakmai programokat különféle szabadidős tevékenységek, többek között filmvetítések és társasjátékok egészítik ki.
A program ötletgazdája és szakmai felelőse, megvalósítója dr. Kohut Erzsébet, a Rákóczi Egyetem Biológia és Kémia Tanszékének tanszékvezetője, aki elkötelezetten dolgozik a tehetséggondozás és a természettudományi ismeretek népszerűsítésén. Munkáját Molnár Krisztina (Biológia és Kémia Tanszék) és Székely Marianna (Földrajz és Turizmus Tanszék) egyetemi tanárok segítik. Közös munkájuknak köszönhetően a program magas színvonalú képzést nyújt a diákoknak, akik így elmélyíthetik tudásukat, és felkészülhetnek a versenyek kihívásaira.
A program Magyarország Kormánya, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium, valamint a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósul meg.


Váradi Natália,
a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány igazgatója