Augusztus 13-án véget ért a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) által szervezett Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia. Az eseménynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem (RE) adott otthont.
A zárónap első felében előadásokra került sor. Elsőként Orosz Ildikó, a KMPSZ és a Rákóczi Egyetem elnöke adott elő A kárpátaljai magyar oktatás helyzete az elmúlt évtizedben az ukrán magyar kisebbségi megállapodás tükrében címmel. Őt követte Beregszászi Anikó, a RE Filológia Tanszékének tanszékvezetője, aki a magyar mint anyanyelv oktatásának céljairól, módszereiről és kihívásairól szólt.
Az esemény zárásaként a jelenlévők okleveleket vehettek át, amelyek átadásakor a résztvevőket Fekete Irén, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke köszöntötte.
„Mögöttünk van néhány felszabadult, nevetéssel, mély beszélgetéssel és közös felismerésekkel teli nap. Azt is mondhatnám, hogy ez az együttlét menedék volt. Szellemi és lelki oázis, ahol egy kis időre végre letehették a vállukról azt a súlyt, amelyet a hétköznapokban, a külvilág zajában, a bizonytalanságban cipelnek. A valóságot azonban egyetlen percre sem feledjük. Több mint négy esztendeje nehéz történelmi árnyék vetül a mindennapokra. Mégis önök azok, akik ebben a gazdaságilag és társadalmilag végletekig feszített helyzetben is fontosnak tartják, hogy időt és energiát szánjanak a szakmai megújulásra, tanulásra. Önök azok, akik normalitást, állandóságot és biztonságot jelentenek a gyermekek számára még akkor is, amikor a világ mintha kifordulna a négy sarkából”
– emelte ki, biztatva a kárpátaljai magyar pedagógusokat.

Orosz Ildikó úgy fogalmazott, hogy a Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia egy szabadegyetem, amely lehetőséget kínál mindenkinek arra, hogy olyan témákban merüljön el, amelyek közel állnak hozzá.
„Remélem, hogy a négy nap alatt a résztvevők feltöltekeztek, és mindenki haza tud vinni valamit magának azokból az előadásokból, amelyeket mi ajánlottunk. Mi összeállítottunk egy étlapot, amelyből lehetett csemegézni. Célunk az volt, hogy adjunk egy lehetőséget ahhoz, hogy mindenki belekóstoljon azokba a tárgyakba és azokba a területekbe, amelyek az iskolákban meghatározók”
– zárta a 25. Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémiát az elnök asszony, majd átadta a kurzus résztvevőinek az okleveleiket.

A Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia által megvalósított 30 órás képzés beszámíttatható a 150 órás kötelező pedagógus-továbbképzések rendszerébe.
Kurmay Anita