Kilencedik alkalommal valósul meg az Ung-vidéki Népzenei és Néptánctábor Nagydobronyban

A népzenei és néptánctábor az alapítvány megalakulása óta kiemelt programként működik. Kezdetben kizárólag Nagyberegen, majd később Beregszászban rendezték meg, azonban a megnövekedett érdeklődésnek köszönhetően immár az Ung-vidéken is elérhető a népművészeti tehetséggondozás Magyarország Kormánya, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával. A tehetséggondozó hét helyszíne a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem Egán Ede Szakképzési Centrum Nagydobronyi Képzési Központja.

A népművészeti tábor lehetőséget biztosít a résztvevőknek arra, hogy mélyebb ismereteket szerezzenek a magyar népzene, néptánc és hagyományok világáról. A program célja nem csupán a gyakorlati tudás átadása, hanem a kulturális örökséggel való személyes kapcsolat kialakítása is. A zenei és mozgásos készségek fejlesztése, az autentikus népzenei és táncelemek elsajátítása, valamint a közösségi élmény kiemelt szerepet kap a tábor életében.

2026-ban a tehetséggondozó hét 2026. augusztus 3–8. között valósul meg, amelyre 42 diák jelentkezett, 10 településről és 8 oktatási intézményből:

Ssz.Település neveJelentkezők száma
1.Beregszász6
2.Csap1
3.Gálocs1
4.Homok1
5.Kisszelmenc1
6.Nagydobrony9
7.Nagygejőc1
8.Sislóc2
9.Szürte3
10.Ungvár17
Összesen42
Ssz.Oktatási intézményJelentkezők száma
1.Beregszászi 5. Számú Tarasz Sevcsenko Líceum2
2.Beregszászi Bethlen Gábor Líceum1
3.Beregszászi F. Potusnyak Líceum1
4.Beregszászi Kossuth Lajos Líceum2
5.Csapi Széchenyi István Líceum1
6.Nagydobronyi Líceum5
7.Nagydobronyi Református Líceum4
8.Ungvári Dayka Gábor Líceum26
Összesen42

A hét folyamán négy főiskolai hallgató segíti a pedagógusok munkáját, akik itt töltik tábori gyakorlatukat.

A tábor oktatói csapatát a következő szaktanárok és népművészek alkotják:

  • Botos Boglárka – táborvezető, néptánctanár, a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola hegedű- és néptánctanára;
  • Mészár Katalin – népiének-tanár, a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola citeratanára;
  • Molnár István – hegedűtanár (a Csipkés zenekar tagja);
  • Bernáth Ferenc – brácsatanár (a Csipkés zenekar tagja);
  • Lénárt Leontyij – cimbalomtanár (a Csipkés zenekar tagja);
  • Juhász József – nagybőgőtanár (a Csipkés zenekar tagja);
  • Gogola Éva – a kézműves-foglalkozások vezetője;
  • Kupás Gizella – szövőnő.

Az Ung-vidéki Népzenei és Néptánctábor heti programja a következő:

Hétfő

09.00 – 9.45 Megérkezés, regisztráció, elhelyezkedés a kollégiumban

10.00 – 10.40 Megnyitó és tájékoztató

11.00 – 12.00 Csoportbontás, kézműves-foglalkozás

12.00 – 13.00 Ebéd

13.00 – 14.00 Táncoktatás – Hangszeres oktatás – Népdaléneklés – Szövés

14.10 – 15.10 Táncoktatás – Hangszeres oktatás – Népdaléneklés – Kézműves-foglalkozás

15.20 – 16.20 Táncoktatás – Hangszeres oktatás – Népdaléneklés – Szövés

16.30 – 16.45 Uzsonna

16.45 – 18.00 Táncoktatás – Hangszeres oktatás – Kézműves-foglalkozás

18.00 – 18.30 Szabadfoglalkozás

18.30 – 19.00 Vacsora

19.30 – 21.30 Tábornyitó táncház

Kedd

8.00 – 08.30 Reggeli

08.30 – 09.30 Táncoktatás – Hangszeres oktatás – Népdaléneklés

09.40 – 10.40 Táncoktatás – Hangszeres oktatás – Népdaléneklés

10.50 – 11.50 Táncoktatás – Hangszeres oktatás – Szövés

12.00 – 13.00 Ebéd

13.00 – 14.00 Szabadfoglalkozás

14.10 – 15.10 Táncoktatás – Hangszeres oktatás – Kézműves-foglalkozás

15.30 – 16.30 Táncoktatás – Hangszeres oktatás – Szövés

16.30 – 16.45 Uzsonna

16.45 – 18.00 Táncoktatás – Hangszeres oktatás – Szövés

18.00 – 18.30 Szabadfoglalkozás

18.30 – 19.00 Vacsora

19.00 – 21.30 Filmklub

Szerda

8.00 – 08.30 Reggeli

08.30 – 09.30 Táncoktatás – Hangszeres oktatás – Népdaléneklés

09.40 – 10.40 Táncoktatás – Hangszeres oktatás – Népdaléneklés

10.50 – 11.50 Táncoktatás – Hangszeres oktatás – Szövés

12.00 – 13.00 Ebéd

13.00 – 14.00 Szabadfoglalkozás

14.10 – 15.10 Táncoktatás – Hangszeres oktatás – Kézműves-foglalkozás

15.30 – 16.30 Táncoktatás – Hangszeres oktatás – Szövés

16.30 – 16.45 Uzsonna

16.45 – 18.00 Táncoktatás – Hangszeres oktatás – Kézműves-foglalkozás

18.00 – 18.30 Szabadfoglalkozás

18.30 – 19.00 Vacsora

19.00 – 21.30 Ki mit tud? zenés-táncos vetélkedő

Csütörtök

8.00 – 08.30 Reggeli

08.30 – 09.30 Táncoktatás – Hangszeres oktatás – Népdaléneklés

09.40 – 10.40 Táncoktatás – Hangszeres oktatás – Népdaléneklés

10.50 – 11.50 Táncoktatás – Hangszeres oktatás – Szövés

12.00 – 13.00 Ebéd

13.00 – 14.00 Szabadfoglalkozás

14.10 – 15.10 Táncoktatás – Hangszeres oktatás – Kézműves-foglalkozás

15.30 – 16.30 Táncoktatás – Hangszeres oktatás – Szövés

16.30 – 16.45 Uzsonna

16.45 – 18.00 Táncoktatás – Hangszeres oktatás – Kézműves-foglalkozás

18.00 – 18.30 Szabadfoglalkozás

18.30 – 19.00 Vacsora

19.00 – 21.30 Táncház

Péntek

8.00 – 08.30 Reggeli

08.30 – 09.30 Táncoktatás – Hangszeres oktatás – Népdaléneklés – Szövés

09.40 – 10.40 Táncoktatás – Hangszeres oktatás – Népdaléneklés – Kézműves-foglalkozás

10.50 – 11.50 Táncoktatás – Hangszeres oktatás – Népdaléneklés – Szövés – Kézműves-foglalkozás

12.00 – 12.45 Ebéd

13.00 – 13.30 Közös próba és felkészülés a zárókoncertre

13.45 – 14.45 Zárókoncert

A tábor zárásaként bemutatót tartanak, ahol a fiatalok előadják mindazt, amit a hét folyamán megtanultak – ezzel koronázva meg a közös munkát és az együtt átélt élményeket.

Váradi Natália
programfelelős,
a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány igazgatója