A Biológia és Kémia Tanszék hallgatói és oktatói is részt vettek az ELTE Innovációs Piac és Karriernapján

Az ELTE Természettudományi Kar (TTK) 2025. október 2-án megrendezte az Innovációs Piac és Karriernap elnevezésű nagyszabású rendezvényét, amelynek célja a kutatási és ipari kapcsolatok erősítése, valamint a fiatal kutatók és hallgatók számára a szakmai életpálya lehetőségeinek bemutatása volt.

A programot Miklósi Ádám professzor szervezte a TTK Központi Kutató és Ipari Kapcsolatok Centrum koordinálásával. Az esemény nemcsak Magyarország, hanem a közép-kelet-európai térség felsőoktatási és ipari szereplőit is megszólította, Csehország, Németország, Ausztria, Szlovákia és Olaszország részvételével.

Az idei rendezvény különlegessége, hogy meghívást kaptak rá a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem biológia BSc és természettudomány BSc szakos hallgatói is, akik oktatóik kíséretében érkeztek Budapestre. A részvétel nemcsak szakmai tapasztalatot jelentett számukra, hanem betekintést engedett a magyar és nemzetközi tudományos életbe, valamint az ipari szektorral való együttműködés lehetőségeibe is.

A karriernap elsődleges célja, hogy összekapcsolja az egyetemeken elérhető K + F erőforrásokat az ipar igényeivel, és fórumot biztosítson a hallgatók, fiatal kutatók, cégek és kutatócsoportok közötti párbeszédhez. A programban egész napos kiállítás, panelbeszélgetések és workshopok szerepeltek, amelyek közvetlen kapcsolatépítési lehetőséget teremtettek a tudományos élet és az ipar szereplői között.

Kiemelkedő programpont volt például a Sombrero nevű új moduláris mintatartó eszköz bemutatója, a Richter Gedeon karriercéljait és innovációit ismertető előadás, valamint a mesterséges intelligencia aktuális kihívásairól szóló panelbeszélgetés.

A kárpátaljai hallgatók számára a program lehetőséget nyújtott arra, hogy megismerjék, milyen irányokban zajlanak napjainkban a természettudományos kutatások Magyarország egyik vezető egyetemén, másrészt arra is rávilágított, hogyan építhető híd a tudományos szféra és a gazdaság között. A nemzetközi résztvevők jelenléte arra ösztönözte őket, hogy nyitott szemmel tekintsenek a kutatói pálya jelenkori elvárásaira.

A szakmai programhoz kapcsolódva a beregszászi egyetem delegációja látogatást tett az ELTE TTK Kémiai Intézetében, ahol korszerű laboratóriumi eszközökkel, kutatási infrastruktúrával és módszertani megoldásokkal ismerkedhettek meg.

A kiállító cégekkel, intézetekkel és kutatókkal folytatott beszélgetések lehetőséget adtak arra is, hogy rálássanak a tudományos pálya gyakorlati oldalára, valamint arra, hogyan lehet egy-egy kutatási ötletből iparilag is hasznosítható innovációt létrehozni.

A szakmai programot a Magyar Természettudományi Múzeumban tett látogatás tette teljessé.

A szakmai nap erősítette hallgatóinkban a szakmai fejlődés és a kapcsolatépítés felismerését. Testközelből láthatták és hallhatták, hogy a tudományos pályát hivatásként választva milyen lehetőségeik lehetnek, illetve milyen elvárásoknak kell majd megfelelniük. A részvétel új perspektívákat nyitott meg számukra a kutatói karrier felé vezető úton, egyúttal erősítette a magyarországi és kárpátaljai intézmények közötti szakmai kapcsolatokat is.

Dr. Kohut Erzsébet
Dr. Kolozsvári István