Az őszi szüreti hangulat és a hagyományőrzés jegyében különleges, élményekben gazdag programon vehettek részt tanító- és óvodapedagógus-hallgatóink a Nagyberegi Tájházban.
A Pro Cultura Subcarpatica és a Pedagógia, Pszichológia, Tanító, Óvodapedagógia, Oktatási Intézményvezetés Tanszék közös szervezésében tanszékünk hallgatói, valamint a gyakorló iskolák és óvodák gyermekei a szüreti hagyományok gazdag világában mélyülhettek el. Az évadnyitó program egyik legizgalmasabb mozzanata a szőlőtaposás volt, amelyet a résztvevők maguk is kipróbálhattak. A tevékenység során játékos formában elevenedtek meg a régi szüreti szokások, így a gyermekek saját élményeiken keresztül ismerkedhettek meg elődeink életével és hagyományaival.
A szüreti élményeket népi játékok tették még színesebbé. Szilágyiné Tóth Gabriella, a Tulipán Tanoda oktatójának vezetésével hallgatóink és a gyermekek különféle népi játékokat tanulhattak és próbálhattak ki. A közös játék nemcsak vidám kikapcsolódást nyújtott, hanem az együttműködést, az egymásra figyelést és a közösséghez tartozás élményét is erősítette. A változatos programot kézműves-foglalkozások is gazdagították, lehetőséget teremtve a résztvevők számára az alkotásra és a kreatív önkifejezésre.
A Nagyberegi Tájház autentikus környezete méltó helyszínt biztosított a népi kultúra értékeinek felfedezéséhez. A közös élmények és a jó hangulat hozzájárultak ahhoz, hogy hallgatóink és a gyermekek még közelebb kerüljenek gazdag kulturális örökségünkhöz.
Kodály Zoltán ma is időszerű gondolatai jól tükrözik a nap üzenetét: „Az énekes népi játék a szabad ég alatt, ősidők óta a gyermek életének legfőbb öröme.” A közös játék öröme és a hagyományok élményszerű megélése ismét rámutatott arra, milyen fontos szerepet tölt be a népi kultúra értékeinek továbbadása a következő nemzedékek számára.
Köszönjük a Pro Cultura Subcarpatica munkatársainak a meghívást és a színvonalas, élményekben gazdag programot!
Pedagógia, Pszichológia, Tanító, Óvodapedagógia,
Oktatási Intézményvezetés Tanszék