MTA 200 – Főiskolánk részvétele a Magyar Tudományos Akadémia 200. évfordulóját ünneplő rendezvénysorozaton

2025-ben ünnepli fennállásának 200. évfordulóját a Magyar Tudományos Akadémia (MTA), Magyarország legrangosabb tudományos intézménye. Az Akadémia alapításának gondolata 1825-ben, az országgyűlés során született meg, amikor gróf Széchenyi István felajánlotta birtokainak...

2025.05.22. 196
„Isten az igaz ügyet nem hagyja el” – Ismét fellobogott Rákóczi zászlaja Mezőváriban és Beregszászban

Mezővári és Beregszász lakói együtt hajtottak fejet a Rákóczi-szabadságharc kezdete előtt tisztelegve május 21-én. Az eseményre annak apropóján került sor, hogy 322 évvel ezelőtt, 1703-ban, Tarpa és Mezővári mellett Beregszászban is fellobogtak a kuruc zászlók, amikor Esze...

2025.05.22. 95
Nemzetközi kapcsolatok szakos hallgatóink a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatási Hivatalban

2025. május 15-én a nemzetközi kapcsolatok szak elsőéves hallgatói Maruszinec Marianna, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Történelem- és Társadalomtudományi Tanszékének docense kíséretében a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatási Hivatal Oktatási,...

2025.05.22. 152
Szakmai egyeztetések a miskolci vendégprofesszorokkal a Filológia Tanszéken

A Makovecz Program támogatásával a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Filológia Tanszékére látogatott Dr. Illésné Dr. Kovács Mária, a Miskolci Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar dékánja, valamint Dr. Kecskés Judit oktatási dékánhelyettes Az...

2025.05.22. 76
Szakmai találkozón vett részt a Rákóczi-főiskola Hallgatói Önkormányzata

2025. május 17-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Hallgatói Önkormányzata (II. RF KMF HÖK) részt vett a Rákóczi Szövetség által szervezett szakmai találkozón, amelynek Makkosjánosi adott otthont. A rendezvény célja a kárpátaljai magyar fiatalokat érintő...

2025.05.21. 84
A Történelem- és Társadalomtudományi Tanszék részvétele a XIX. Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferencián

2025. május 16-án rendezték meg a XIX. Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferenciát (KTDK) a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán (II. RF KMF). Az alkalmat minden év májusában az ukrán tudomány napjához igazodva rendezik meg. A konferencia célja a felsőoktatásban...

2025.05.21. 261
A Pedagógia, Pszichológia, Tanító, Óvodapedagógia és Oktatási Intézményvezetés Tanszék részvétele a XXX. Összukrajnai Testnevelési Konferencián

A Rákóczi II. Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Pedagógia, Pszichológia, Tanító, Óvodapedagógia és Oktatási Intézményvezetés Tanszékének munkatársai részt vettek a Volodimir Vinnicsenko Közép-ukrajnai Állami Egyetem Testnevelés-elméleti és Testnevelés-módszertani...

2025.05.21. 43
Nemzetközi fórumon vettek részt a pedagógia tanszék oktatói

2025. május 15-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Pedagógia, Pszichológia, Tanító, Óvodapedagógia és Oktatási Intézményvezetés Tanszékének oktatói részt vettek a visivanka világnapja és a Vaszil Sztefanik Kárpátmenti Nemzeti Egyetem megalakulásának 85....

2025.05.21. 25
Nemzeti Akadálymentességi Hét a Rákóczi-főiskolán

Főiskolánk is csatlakozott a 2025. május 19–25. megrendezendő Nemzeti Akadálymentességi Héthez, amelyet Ukrajna Kulturális és Stratégiai Kommunikációs Minisztériuma hirdetett meg azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a mindenki számára hozzáférhető környezet...

2025.05.20. 61
A Biológia és Kémia Tanszék hallgatói a XIX. KTDK díjazottjai között

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Biológia és Kémia Tanszékét hat hallgató képviselte a 2025. május 16-án megrendezett XIX. Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferencián (KTDK), melyre a főiskola és a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szervezésében...

2025.05.20. 146
A pedagógia tanszék is képviseltette magát a XIX. Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferencián

Május 16-án rendezték meg a XIX. Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferenciát a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szerevezésében, az Országos Tudományos Diákköri Tanács TDK Határok Nélkül (HTDK) Programjával...

2025.05.20. 126
A Biológia és Kémia Tanszék hallgatói Makovecz-mobilitáson vettek részt

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Biológia és Kémia Tanszékének hallgatói és kísérő oktatóik 2025. május 5–19. között a Makovecz Ösztöndíjprogram támogatásával mobilitáson vettek részt Magyarországon, a Debreceni Egyetem Hidrobiológiai...

2025.05.20. 166
Ülésezett a Rákóczi-főiskola Tudományos Tanácsa

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Tudományos Tanácsa május 19-én tartotta soron következő...

2025.05.20. 139
Rákóczis öregdiákok a nagyvilágban – Határokon túl is otthon: beszélgetés Sándor Andreával

Jelen írásunkkal egy új interjúsorozat indul útjára. A korábbi, karrierközpontú Akikre büszkék lehetünk sorozattal ellentétben most arra vagyunk kíváncsiak, hogyan alakult öregdiákjaink élete külföldön: hogyan találták meg a helyüket egy másik országban, miként...

2025.05.20. 389
Pedagógiai konferencia Demecserben

Május 16-án rendezték meg az I. Demecseri Pedagógiai Konferenciát, melyre meghívást kapott a Perényiné Frangepán Katalin Gimnázium is. A konferencia témája A digitális és hagyományos oktatás lehetséges fúziói. A pedagógusi attitűdformálás hangsúlypontjai...

2025.05.19. 435
Mesterképzéses matematikushallgatók a XIX. Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferencia díjazottjai között

A XIX. Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferencián, amelyet 2025. május 16-án rendeztek meg a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola szervezésében, a mesterképzésben részt vevő matematikushallgatók, Temető Ádám és Pinte Edina a Tanulás- és Tanításmódszertani...

2025.05.19. 167