Lelki Egészség Napja a Rákóczi Egyetemen

A Kárpátaljai Magyar Mentálhigiénés Társaság (KMMT), a Rákóczi Egyetem Pedagógia, Pszichológia, Tanító, Óvodapedagógia és Oktatási Intézményvezetés Tanszéke, az egyetem Pszichológiai Szakszolgálata, valamint a Rákóczi Egyetem Hallgatói Önkormányzata (HÖK) közös szervezésében immár nyolcadik alkalommal rendezték meg a Lelki Egészség Napját, amely idén a belső béke témájára fókuszált. A programok között pszichológiai tréningek, World Café, kézműves-foglalkozások, fotó- és videópályázat, valamint pszichológiai kísérletek szerepeltek, így minden résztvevő találhatott számára lelket feltöltő tevékenységet.

A rendezvényt Berghauer Sándor, a Rákóczi Egyetem rektorhelyettese nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta, hogy az egyetem jó hely, és igyekeznek megőrizni ezt a biztonságos környezetet a körülöttünk lévő problémákkal teli világ ellenére.

Az egyetem egy jó hely. Sok kollégánk gyereke itt nőtt fel, és azt tapasztaljuk, hogy van körülöttünk egy világ mindenféle problémával, de próbálunk olyan helyet biztosítani, ahol jó lenni

– mondta Berghauer Sándor, majd lelki megerősödést, valamint sok energiát kívánt a diákoknak a tanévhez.

 

Ezt követően Berghauer-Olasz Emőke, a Rákóczi Egyetem oktatója és a KMMT elnöke szólt a résztvevőkhöz. Kiemelte, hogy a Lelki Egészség Napja immár nyolcadik éve valósul meg, és a kezdeményezés a KMMT szakmai köréből indult, az évek során pedig az egyetem egyik meghatározó programsorozatává nőtte ki magát. Elmondta, hogy az esemény célja a kezdetektől fogva a lelki egészség megőrzése, az önismeret és a közösségi kapcsolatok erősítése volt.

Nyolcadik éve kezdtük, még 2017-ben, amikor a boldogság kérdéskörével foglalkoztunk. Akkor még nem tudtuk, hogy néhány évvel később az együttlét, az egymással való foglalkozás maga fogja jelenteni a boldogságot

– fogalmazott Berghauer-Olasz Emőke.

Hozzátette: a rendezvény az évek során számos témát érintett, a családtól és kapcsolatoktól egészen a háború és béke kérdésköréig.

Ez a nap azért jött létre, hogy a lelki egészségükkel tudjunk foglalkozni

– hangsúlyozta. Végül köszönetet mondott az egyetem hallgatóinak, köztük a Kárpátaljai Magyar Líceum és az Egán Ede Szakképzési Centrum diákjainak, hogy ilyen szép számban eljöttek a rendezvényre, külön kiemelve az elsőéves hallgatókat, akik most először csatlakoztak a programsorozathoz.

 

A műhelyfoglalkozások kezdete előtt Berghauer-Olasz Emőke kihirdette a fotó- és videópályázat nyerteseit: az első helyen Nagy Barbara Brigitta, a második helyen Fehér Barbara, a dobogó harmadik fokán Bacskai Dorina végzett.

A nap folyamán a hallgatók és érdeklődők párhuzamos műhelyfoglalkozásokon vehettek részt, amelyeket a KMMT mentálhigiénés szakemberei, az egyetem Pszichológiai Szakszolgálatának pszichológusai, a pedagógia tanszék munkatársa, valamint a HÖK tagjai vezettek. A különböző foglalkozások célja az önismeret elmélyítése, a közösségi élmények átélése és a lelki feltöltődés volt.

Az esemény zárásaként a Rákóczi Egyetem Református Ifjúsági Gyülekezete, a FRIGY Band lépett fel, zenéjükkel méltó lezárást adva a Lelki Egészség Napjának.

Oniszkó Gy.