A Számvitel és Pénzügy Tanszék képviselete a DROP Erasmus nemzetközi projekt harmadik nemzetközi partnertalálkozóján

2026. október 9–11. között Marosvásárhelyen rendezték meg az Adatvezérelt Hallgatói Lemorzsolódás Előrejelző Program (DROP) nemzetközi partnertalálkozóját, amelynek a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Kara adott otthont. A szakmai rendezvényen részt vett Simon Violetta, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem Számvitel és Pénzügy Tanszékének oktatója, aki a nemzetközi projekt kutatójaként és adminisztratív munkatársaként előadásban számolt be az intézményben megvalósított kutatási és szakmai feladatokról, valamint a hallgatói lemorzsolódás vizsgálatának aktuális helyzetéről.

Az Európai Unió Erasmus+ programjának támogatásával megvalósuló nemzetközi projekt (azonosító: 2024-2-HU01-KA220-HED-000295434) célja olyan adatvezérelt előrejelzési modellek és intézményi beavatkozási módszerek kidolgozása, amelyek elősegítik a felsőoktatási hallgatók lemorzsolódási kockázatainak korai felismerését, a tanulmányi előrehaladás támogatását és az eredményes intézményi intézkedések kialakítását.

A háromnapos nemzetközi partnertalálkozó középpontjában a projekt eddigi eredményeinek értékelése, az adatfeldolgozási és modellépítési folyamatok tapasztalatainak megvitatása, valamint a hallgatói lemorzsolódás mérséklését célzó intézményi beavatkozások áttekintése állt. A résztvevők egyeztettek a projekt adminisztratív és pénzügyi megvalósításáról, az első időközi beszámoló tapasztalatairól, továbbá a következő időszak kutatási és disszeminációs feladatairól.

A megtartott előadás áttekintette a 2026 februárjától megvalósított intézményi tevékenységeket, különös tekintettel a bemeneti adatok és az intézményi adatbázis kialakítására, az előrejelző modellek fejlesztésére, az adatvizualizációs feladatokra, valamint az intézményspecifikus beavatkozások megvalósítására és értékelésére, továbbá kitért az előrejelző modellek összehasonlításának és intézményi értékelésének szempontjaira, a beavatkozások első éves tapasztalatainak feldolgozására, valamint a kutatási eredmények tudományos publikációk formájában történő bemutatására is.

A szakmai egyeztetések során a partnerintézmények képviselői megvitatták a modellek tesztelésének eredményeit, az alkalmazott intézményi beavatkozások tapasztalatait, valamint meghatározták a 2026 októbere – 2027 februárja közötti időszak további feladatait. Kiemelt figyelmet fordítottak a kutatási eredmények szélesebb körű megismertetésére és a nemzetközi szakmai együttműködés folytatására.

A Rákóczi Egyetem részvétele a DROP-projektben hozzájárul a hallgatói lemorzsolódás problémakörének tudományos igényű feltárásához, az intézményi adatokra épülő döntéstámogatás fejlesztéséhez, valamint a hallgatók tanulmányi sikerességét elősegítő módszerek kidolgozásához. A nemzetközi együttműködés lehetőséget biztosít a partnerintézmények tapasztalatainak megosztására, a jógyakorlatok megismerésére és a felsőoktatási minőségfejlesztést szolgáló innovatív megoldások közös kialakítására.

A marosvásárhelyi partnertalálkozó újabb fontos állomást jelentett a projekt megvalósításában, egyúttal megerősítette a Rákóczi Egyetem elkötelezettségét a nemzetközi kutatási együttműködések, az adatvezérelt felsőoktatási fejlesztések és a hallgatóközpontú oktatási környezet kialakítása iránt.

Számvitel és Pénzügy Tanszék