Az alap- és mesterképzéshez kapcsolódó tudományos diákkörök vezetői – dr. Loszkorih Gabriella tanszékvezető-helyettes, egyetemi docens, dr. Szocska Katalin, a gazdaságtudományok kandidátusa, egyetemi docens, valamint dr. Hanuszics Veronika, a közgazdaság-tudományok kandidátusa, egyetemi docens – kibővített ülést tartottak a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem Számvitel és Pénzügy Tanszékének tudományos diákköreiben részt vevő hallgatók számára.
A leendő számviteli és pénzügyi szakemberek szakmai fejlődése szorosan összefügg a kutatói gondolkodás kialakulásával. A tudományos munka arra ösztönzi a hallgatókat, hogy mélyebben értelmezzék a gazdasági folyamatokat, ellenőrizzék saját feltevéseiket, és megalapozott válaszokat keressenek az összetett szakmai kérdésekre. Ebben fontos szerepet töltenek be a tudományos diákkörök, amelyekben a választott szakterület iránti érdeklődés önálló kutatásokban bontakozik ki.
A rendezvényen részt vettek a mesterképzés hallgatóit összefogó A számvitel, elemzés, könyvvizsgálat és az adózás fejlesztése Ukrajna nemzetközi közösségbe való integrációjával összefüggésben elnevezésű tudományos diákkör, valamint az alapképzés hallgatóit tömörítő Gazdálkodó entitások működésének számviteli, pénzügyi és gazdasági aspektusainak kutatása mikro-, mezo- és makrogazdasági szinten elnevezésű tudományos diákkör tagjai. Utóbbi keretében számviteli és pénzügyi szekció működik. A hallgatók megismerkedtek a diákkörök 2026–2027-es tanévre szóló munkaprogramjaival, a tudományos tevékenység különböző formáival, valamint az egyetemi tudományos rendezvényeken való részvétel lehetőségeivel.
Dr. Loszkorih Gabriella ismertette a tanszék által a Rákóczi Napok keretében márciusra tervezett nemzetközi tudományos konferenciát. A hallgatókat arra ösztönözték, hogy aktívan kapcsolódjanak be a rendezvény szervezésébe, készítsék el előadásaik téziseit, és mutassák be saját kutatásaikat a szekcióüléseken. A konferencián való részvétel lehetőséget ad a tudományos kommunikációban való tapasztalatszerzésre, a kutatási eredmények más kutatókkal történő megvitatására, valamint az eredmények érvekkel alátámasztott bemutatásának tökéletesítésére. Dr. Szocska Katalin hangsúlyozta a külső szervezésű tréningek, tanfolyamok és egyéb képzési rendezvények jelentőségét a tudományos látókör bővítésében. A korszerű szakmai megközelítések megismerése elősegíti az aktuális gazdasági kérdések mélyebb megértését és az önálló kutatások új irányainak feltárását. Ennek jegyében javasolta a hallgatóknak, hogy regisztráljanak az Ukrán Nemzeti Bank októberre tervezett, Money & Banking: pénzreformok című III. nemzetközi tudományos konferenciájára. Dr. Hanuszics Veronika a tudományos munka szerepét emelte ki a későbbi szakmai tevékenységhez szükséges kompetenciák kialakításában. Hangsúlyozta az önálló kutatás során fejlődő kritikai gondolkodás jelentőségét, amely hozzájárul az információk tudatos feldolgozásához. Az adatok megbízhatóságának értékelése és a saját következtetések megalapozása fontos alapot teremt a számvitel és a pénzügy területén meghozandó szakmai döntésekhez.
A tudományos munka megszervezéséről dr. Moca Andrij, a jogtudományok kandidátusa, az egyetem jogásza, a Földrajz és Turizmus Tanszék docense tartott előadást. Bemutatta a tudományos kutatás szakaszait és a szakirodalmi források feldolgozásának sajátosságait. Külön figyelmet fordított a mesterséges intelligencián alapuló eszközök kutatási célú alkalmazására, valamint az akadémiai integritás követelményeinek betartására. Ezek a kérdések különösen fontosak a tudományos munkák elkészítése és eredményeik iránti felelősségteljes szemlélet kialakításában.
A tudományos diákkörök munkája támogatja a kutatói kezdeményezőkészséget, és alakítja a tudományos párbeszéd kultúráját. Ebben a közegben az önálló elképzelések a közös megbeszélések és az érvekkel alátámasztott értékelés révén fejlődnek tovább, a kutatás során szerzett tapasztalatok pedig megalapozzák a további szakmai fejlődést. A hallgatók bevonása a tudományos munkába elősegíti, hogy a leendő szakemberek egyetemi ismereteiket önálló gondolkodással és döntéseik iránti felelősséggel kapcsolják össze.
Számvitel és Pénzügy Tanszék