Terepi természetföldrajzi gyakorlaton a felsőbb éves földrajz szakos hallgatók

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem másodéves alapképzős és első éves mesterképzős földrajz szakos hallgatói idén nyáron is kéthetes kárpátaljai terepi természetföldrajzi gyakorlaton vettek részt, amely az MSc-s hallgatók számára magába foglalta a tanulói kutatómunka megszervezésének gyakorlatát is földrajzból.

A terepgyakorlat első hetét a hallgatók Beregszászban és annak környékén töltötték, amely során az elméleti foglalkozásokon szerzett ismereteiket a gyakorlatban rögzíthették. Ennek során tanulmányi kirándulást tettek a város meteorológiai állomására, terepi geodéziai felvételezést készítettek GPS segítségével Beregszász környékén, barométeres magasságmérést, csillagászati megfigyeléseket végeztek, valamint vízminőségi vizsgálatokat valósítottak meg a Vérke beregszászi szakaszán. Ezek mellett a diákok ellátogattak Nagyberegre a II.RFKME Szikura József Botanikus Kertjébe is.

Második héten a terepgyakorlat egy többnapos autóbuszos kirándulással folytatódott. Hallgatóink Beregszászból indulva először Tiszasásvárra utaztak, ahol különböző gyakorlati feladatok segítségével megismerkedtek a geofizikai állomás működésével, majd hidrológiai vizsgálatokat végeztek a Tiszán. Ezt követően Sajánban egy egésznapos programként feltérképezték a Siloám-tó medrét, valamint GPS-es és teodolitos méréseket végeztek a tó környékén. Aztán ellátogattak az Aknaszlatinai-sóstavakhoz, kirándulást tettek a Kuzij-patak völgyébe, majd kis pihenőt tartottak „Európa közepén”, ahonnan Rahó irányába folytatták útjukat, és felkeresték a Fekete- és a Fehér-Tisza összefolyásának helyét. Persze a túrák sem maradhattak ki: egy hosszabb gyalogtúra keretein belül Vorohta irányából a Spici-csúcsot (1863m) vették célba, természetföldrajzi megfigyeléseket végezve a Csornohorában, illetve meglátogatták Bukovelt, az „Örök fiatalság tavát”, valamint feltérképezték Kőrösmező és környéke látnivalóit, nevezetességeit.

A terepgyakorlat második hete alatt a diákok és kísérőtanáraik szállása Visken a Kárpátaljai Magyar Líceum kollégiumában, valamint a II.RFKME Kőrösmezőn található „Máramaros” Tanszállodájában volt.