A Rákóczi Egyetem, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és a Harvard Egyetem Arnold Arborétumának munkatársai a magyar orgona közös jövőbeni kutatásáról egyeztettek

A magyar orgona (Syringa josikaea) Közép- és Kelet-Európa egyik különleges növényfaja, amely nemcsak botanikai, hanem természetvédelmi szempontból is kiemelt figyelmet érdemel. A faj kárpátaljai állományait korábban Dr. Kohut Erzsébet, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem Biológia és Kémia Tanszékének vezetője kutatta behatóan, illetve a nagyberegi Szikura József Botanikus Kertben is történtek a faj ex situ szaporítására vonatkozó kutatások, ezért a Rákóczi Egyetem szakmai tapasztalata fontos szerepet kaphat a nemzetközi együttműködésben.

Az együttműködés előkészítése céljából a Harvard Egyetem Arnold Arborétuma, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem, valamint a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem képviselői tartottak szakmai egyeztetést. A megbeszélésen a Rákóczi Egyetem részéről Dr. Kohut Erzsébet, a Biológia és Kémia Tanszék vezetője, valamint Dr. Kolozsvári István, a Fodor István Természettudományi Kutatóközpont igazgatója vett részt. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemet Prof. Dr. Höhn Mária, a Növénytermesztés-tudományi Intézet Növénytani Tanszékének munkatársa, a Soroksári Botanikus Kert vezetője képviselte. A Harvard Egyetem Arnold Arborétuma részéről Dr. Michael S. Dosmann, az élőnövény-gyűjtemények vezetője, valamint Dr. Miles Schwartz Sax, az élőnövény-gyűjtemények kurátorhelyettese vett részt az egyeztetésen.

A kapcsolatfelvételt az Arnold Arboretum kezdeményezte Prof. Dr. Höhn Mária szakmai ajánlása nyomán. Az intézmény számára az orgonák kiemelt jelentőségű növénycsoportot képviselnek. Gyűjteményükben több száz orgona-hozzáférés található, és különösen fontosnak tartják a vad eredetű, pontosan dokumentált származású növényanyagok gyűjtését, kutatását és megőrzését. A magyar orgona azért került érdeklődésük középpontjába, mert természetvédelmi szempontból értékes faj, ugyanakkor a gyűjteményükben jelenleg nincs vad eredetű, dokumentált származású Syringa josikaea.

A megbeszélés során a felek áttekintették az együttműködés lehetséges irányait. Szó esett herbáriumi példányok és szaporítóanyagok tudományos célú biztosításáról, a faj természetes kárpátaljai állományainak dokumentálásáról, valamint a csíráztatási és fenológiai megfigyelések módszertani kérdéseiről. A közös munka hozzájárulhat ahhoz, hogy a magyar orgona kárpátaljai előfordulásairól pontosabb tudományos adatok álljanak rendelkezésre, és hogy a faj hosszú távú megőrzése nemzetközi botanikai gyűjtemények bevonásával is erősödjön.

A felek a jövőbeni együttműködés formális kereteiről is egyeztettek. A kezdeményezés fontos lépést jelenthet a Rákóczi Egyetem, a Soroksári Botanikus Kert és a Harvard Egyetem Arnold Arborétuma közötti tudományos kapcsolatok erősítésében, valamint a magyar orgona kutatásának és megőrzésének nemzetközi szintű támogatásában.