A látogatás során a Debreceni Egyetemen érdekes és tartalmas előadásokat hallgattak meg, amelyek betekintést nyújtottak az intézmény képzési kínálatába, működésébe és tudományos tevékenységébe.
Emellett lehetőségük nyílt megismerkedni az egyetem korszerű földrajzi laboratóriumaival is, többek között a szélcsatorna- és a folyóvizes labor működésével, ahol a gyakorlati kutatómunka kulisszái mögé is bepillanthattak.
A szakmai programokat városnézés egészítette ki, amelynek során a hallgatók felfedezhették Debrecen legismertebb nevezetességeit, megismerkedhettek a város történelmi és kulturális értékeivel, valamint átfogó képet kaphattak Magyarország egyik legjelentősebb egyetemi városának hangulatáról és turisztikai vonzerejéről.