A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem diplomaátadó ünnepségét június 30-án tartották, azonban nem minden végzős tudott részt venni az ünnepségen. Több hallgató számára ugyanarra a napra esett a mesterképzési felvételi vizsga Ungváron. Az egyetem vezetése számukra július 1-jén ünnepélyes keretek között adta át diplomájukat.
Idén alapképzésen 250, mesterképzésen pedig 60 hallgató szerezte meg a végzettséget igazoló okiratát. Kitüntetéses diplomát alapképzésen 16, mesterképzésen 22 hallgató szerzett. Több hallgató azonban nem tudott megjelenni a jeles eseményen, hisz szintén június 30-én tartották Ungváron a mesterképzési felvételi vizsgákat. Számukra július 1-jén Orosz Ildikó, a Rákóczi Egyetem elnöke, valamint Berghauer Sándor és Szakál Imre rektorhelyettesek nyújtották át a megérdemelt okleveleiket.
A pótátadó lehetőséget biztosított arra, hogy a végzősök méltó módon zárják le felsőoktatási tanulmányaikat, miközben a mesterképzésre való jelentkezésükről sem kellett lemondaniuk. Az egyetem ezzel is igyekezett támogatni hallgatóit abban, hogy a továbbtanulási lehetőségeket és a diploma megszerzésének ünnepét egyaránt megélhessék.
K. A.