A Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferencia (KTDK) fennállásának 20. évfordulója alkalmából a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem és a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány tiszteletét és köszönetét fejezte ki azon neves szakemberek és egyben kollégáink iránt, akik a kezdetektől segítik a konferencia munkáját, szakmai tudásukkal hozzájárulnak annak sikeréhez és emelik színvonalát.
Az ünnepi rendezvény keretében díszokleveleket, elismerő és köszönetnyilvánító okleveleket, valamint ezüstmedálokat adtak át.

Külön elismerésben részesültek azok az oktatók, akik az elmúlt húsz év során a legtöbb hallgatót készítették fel és delegálták a KTDK-ra. Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy a Földrajz és Turizmus Tanszék oktatói is a díjazottak között szerepeltek:
- Dr. Molnár József – 31 hallgató felkészítője;
- Dr. Gönczy Sándor – 18 hallgató felkészítője;
- Dr. Molnár D. István – 13 hallgató felkészítője.
Ezúton is szívből gratulálunk kollégáinknak a rangos elismerésekhez, és köszönjük több évtizedes áldozatos munkájukat, a hallgatói tudományos élet támogatását, valamint a tanszék és az egyetem tudományos fejlődéséhez nyújtott értékes hozzájárulásukat!