2025
-
Tanúsítványok ünnepélyes átadása a Számvitel és adózás képzési program hallgatóinak
2024. december 18-án a Számvitel és Auditálás Tanszék vezetője, prof. dr. Bacsó Róbert ünnepélyes keretek között adta át a MASTER: Számvitel-tanúsítványokat a Számvitel és adózás képzési program hallgatói, Szavicka Bianka, Farkas Flóra-Magdolna és Nyeste Anna-Mária számára.
-
Befejeződött a II. Rákóczi Ferenc Futsalbajnokság
2024. december 27-én került sor a 2024. október 25. – december 27. közötti időszakban negyedik alkalommal megrendezett futsalverseny utolsó, kilencedik fordulójára a Rákóczi-főiskola Egészségügyi- és Sportcentrumában. Ebben az időszakban összesen 36 mérkőzést játszottak a csapatok, amelyeken az utolsó sípszóig kiélezett, sportszerű küzdelem zajlott.
-
A KMAT díjazottjai között a Földrajz és Turizmus Tanszék docense
2024. december 12-én került sor a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács (KMAT) közgyűlésére, melynek keretein belül elismerő oklevélben részesült a Földrajz és Turizmus Tanszék docense, dr. Berghauer Sándor, a kiemelkedő tudományos, illetve tudományszervezői munkásságáért.
-
A főiskola ismét az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon
2025. január 9–11-én rendezik meg az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást, ahol idén a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Hallgatói Önkormányzata (II. RF KMF HÖK), a Kölcsey Ferenc Szakkollégium Hallgatói Önkormányzata (KFSZ HÖK), illetve a főiskola oktatói vannak jelen.
-
A Collegium Talentum ösztöndíjprogram tudományos fóruma a Rákóczi-főiskolán
A Collegium Talentum (CT) tehetséggondozó ösztöndíjprogram feladata a külhoni magyar értelmiség-utánpótlás támogatása, a magyar fiatalok szakmai kutatómunkájának, előrehaladásának segítése. Erre több szinten törekszik: a sikeres felvételt nyert fiatalok ösztöndíjban részesülnek, igényelhetik konferencia-részvételi és nyelvvizsgaköltségeik megtérítését, valamint részt vehetnek képzéseken, szakmai és nemzeti identitást erősítő eseményeken; tutoraik pedig honoráriumban részesülnek.
-
Koszorúzással adóztak a Himnusz születésének emléke előtt Beregszászban
Több rendezvénnyel ünneplik Beregszászban január 22-én a Magyar Kultúra Napját.
-
Határokon átnyúló nyelvi akadálymentesítés a közéletben (Videó)
Az európai uniós irányelveknek megfelelően minden olyan kezdeményezést támogatnak, amely az akadálymentesítést (European Accessibility Act), illetve a határok átjárhatóságát (Frontex: The European Border and Coast Guard Agency) segíti elő. Az unió bővítésének politikája mentén hozták létre az Interreg Europe programot, melynek célja, hogy az általuk finanszírozott projekteken keresztül csökkentsék a fejlettségi, növekedési és életminőségi különbségeket
-
A Tulipán Tanoda cimbalmos növendéke, Mester Mirjám első helyezést ért el egy nemzetközi művészeti versenyen
A „Start-art” művészeti projekt keretében a „SPLASH STARS” IV. Nemzetközi Ifjúsági és Gyermekművészeti Verseny második fordulójában Mester Mirjám cimbalmos növendékünk első helyezést ért el népi hangszeres szóló kategóriában. Felkészítő tanára: Kurendás Szilvia, a Tulipán Tanoda cimbalmos oktatója, koncertmester: Halász Bertalan (harmonika).
-
A Rákóczi-főiskola a Magyar Ifjúsági Konferencia 25. közgyűlésen
2025. február 6–8-án rendezték meg a Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK) 25., jubileumi közgyűlését, ahol a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Hallgatói Önkormányzata (II. RF KMF HÖK) is jelen volt. Az eseményt Telkiben, a Globall Hotelben, majd a Hadtörténeti Múzeumban rendezték meg.
-
Diplomaátadó ünnepség a Rákóczi-főiskolán
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola oktatás és pedagógiai tudományok, valamint számvitel és adóügy szakok hallgatóinak diplomaátadó ünnepségére a Perényi Kultúrkúriában került sor. A mesterképzést keresztfélévvel végzett tizenöt diák a sikeres államvizsgák és az akkreditációt követően vehette át a végzettséget igazoló oklevelet február 10-én.
-
A Rákóczi-főiskolán tett látogatást Pálmai Gergely szakképzésért felelős helyettes államtitkár (videó)
Február 10-én Kárpátaljára érkezett Pálmai Gergely, a Kulturális és Innovációs Minisztérium szakképzésért felelős helyettes államtitkára, aki látogatása kezdetén részt vett a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola diplomaátadó ünnepségén a Perényi Kultúrkúriában. Ezt követően ellátogatott a Rákóczi-főiskolára is, ahol Orosz Ildikóval, főiskolánk elnökével, Csernicskó István rektorral, Berghauer Sándor rektorhelyettessel, Vizáver Árpáddal, főiskolánk Egészségügyi és Sportcentrumának
-
A Tulipán Tanoda növendékeinek sikeres fellépése a „Tiszán innen, Dunán túl” népdaléneklési versenyen
2025. február 13-án rendezték meg a „Tiszán innen, Dunán túl” Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei népdaléneklési versenyt, amelyen a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola beregszászi alapfokú művészeti iskolájának Tulipán Énekegyüttese (Popov Szabina, Gogola Eszter, Szilágyi Emma, Bíró Ágnes, Bíró Ferenc, Kegya Hanna) és Gogola Eszter kiemelt arany fokozatot szerzett, és továbbjutott az országos döntőbe.
-
Lezárultak a matematika tehetséggondozó és versenyfelkészítő hétvégék
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szervezésében 2025. február 14–16-án valósult meg a matematika tehetséggondozó és versenyfelkészítő hétvégék záróalkalma a Rákóczi-főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében.
-
Főiskolánk oktatói az Összukrán Tudományos Kisakadémia versenyeinek zsűrijében
Ukrajnában a 2024–2025-ös tanév második félévében rendezik meg az Összukrán Tudományos Kisakadémia hallgatói kutatási dolgozatainak védésére szolgáló verseny második, megyei fordulóját.
-
Az egyház és a társadalom szerepe – A Rákóczi-főiskolán tartott előadást Balog Zoltán református püspök
Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház Dunamelléki Egyházkerületének püspöke ellátogatott a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára, és előadást tartott február 18-án.
-
A KMPSZ és a főiskola által alapított intézmények munkatársainak részvétele az idei Pedagógus Expón
Dr. Balatoni Katalin helyettes államtitkár asszony meghívására 55 kárpátaljai pedagógus vett részt a 2025-ös Pedagógus Expón, amelyet február 22-én rendeztek meg Budapesten, a Kongresszusi Központban. A rendezvényen képviseltették magukat a KMPSZ, valamint a főiskola által alapított intézmények – Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola, Perényiné Frangepán Katalin Gimnázium, Kárpátaljai Magyar Líceum, Egán Ede Szakképzési Centrum és
-
Könyvbemutatók az anyanyelv nemzetközi napján
A Rákóczi-főiskola Kótyuk István Filológia Campusán könyvbemutatókkal méltatták az anyanyelv nemzetközi napját február 24-én.
-
Idegenvezetők világnapja a Rákóczi-főiskolán (Videó)
Az idegenvezetők világnapja alkalmából a Földrajz és Turizmus Tanszék idén is színvonalas programokkal készült. Az esemény célja nemcsak az idegenvezetők munkájának elismerése, hanem a turizmus iránti érdeklődés felkeltése volt a fiatalok körében.
-
Évfolyamok közötti röplabdabajnokság a Rákóczi-főiskolán
2025. február 25-én rendezték meg a Rákóczi-főiskolán az évfolyamok közötti röplabdabajnokságot, amelynek az intézmény Egészségügyi- és Sportcentruma adott otthont. Az esemény nagyon izgalmas volt, hiszen minden évfolyamról sok diák vett részt a versenyen, akik barátságos és izgalmas mérkőzéseket játszottak.
-
Nyílt nap a Rákóczi-főiskolán
Nyílt napra várta az érdeklődőket a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola február 28-án. A rendezvény célja, hogy a látogatók betekintést nyerhessenek a felsőoktatási intézmény és a hozzá tartozó egységek életébe.
-
Tizenegy szórványtelepülésen szervezett farsangi hagyományőrző foglalkozást a Tulipán Tanoda
2025. február 20. – március 3. között 11 szórványtelepülésre – Rahóra, Terebesfejérpatakra, Gyertyánligetre, Taracközre, Bustyaházára, Királyházára, Kincseshomokra, Szerednyére, Alsókerepecre, Szolyvára és Nagybereznára – látogattak el a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola oktatói. A hagyományőrző foglalkozás a télűzés és tavaszvárás témakörére, a farsangra épült.
-
A Biológia és Kémia Tanszék együttműködési szerződése az Elvarázsolt Vidék Nemzeti Parkkal
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és az Elvarázsolt Vidék Nemzeti Park március 3-án együttműködési szerződést írt alá.
-
Óvónő leszek – Kreatív verseny és szakmai napok a Rákóczi-főiskolán
A Pedagógia, Pszichológia, Tanító, Óvodapedagógia, Oktatási Intézményvezetés Tanszék szervezésében Óvodapedagógiai Szakmai Napokra kerül sor március 10–13. között. Ennek keretében Óvónő leszek kreatív versenyt hirdettek óvodapedagógus-hallgatók számára.
-
Főiskolánk hallgatóinak részvétele a Kárpát-medencei Egyetemek Kupáján
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola már több éve résztvevője a Kárpátok térségében népszerű öt ország – Magyarország, Románia, Szlovákia, Szerbia, Ukrajna – felsőoktatási intézményei közötti tornának. Idén március 6–9. között rendezték meg a XVI. Kárpát-medencei Egyetemek Kupáját, melyen több mint kétezer diák 15 sportágban versenyzett egymással. A Rákóczi-főiskola sportolói asztaliteniszben és futsalban mérték
-
Cimbalomtörténeti előadás és koncert a Rákóczi-főiskolán
Az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc 176. évfordulója alkalmából Magyarország Beregszászi Konzulátusa, Magyarország Ungvári Főkonzulátusa és a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet közös szervezésében cimbalomtörténeti előadásra és koncertre került sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Esztergom termében.
-
Találkozás Sevcsenkóval – talkshow a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán (Videó)
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán immár hagyománnyá vált a Tarasz Sevcsenko születésnapjáról való megemlékezés, amely a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház támogatásával valósul meg. Az eseményt idén Talkshow – találkozás Sevcsenkóval címmel rendhagyó formában rendezték meg.
-
Tisztelet a bátraknak! – Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hőseire emlékeztek a Rákóczi-főiskolán
1848–49 meghatározó pont magyarságunk életében. Egy maroknyi fiatal úgy gondolta, változást hozhatnak, önmaguk vívhatják ki szabadságukat. A forradalom győzött, a szabadságharc elbukott, de a hősök emléke tovább él a történelemben.
-
ZeneVarázslat képzés és hangverseny a Rákóczi-főiskolán
Beregszászban 2020-ban indult útjára a ZeneVarázslat képzés és hangverseny, hogy közelebb vigye a gyermekekhez a klasszikus zenét. A kezdeményezés nagy sikernek örvend évről évre, számos tehetséges diák mutathatta már meg magát a közönség előtt. A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány az idei év január–júliusában immár hetedik alkalommal valósítja meg a képzést, melynek első hangversenyére március 14-én került
-
Nyílt nap a Rákóczi-főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében
Különleges nyílt napot tartott március 21-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete (II. RF KMF FSZI).
-
Hankó Balázs: Jövőre a Rákóczi-főiskola egyetemmé válhat
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola jövőre egyetemmé válhat – jelentette ki Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium minisztere március 22-én a Perényi Kultúrkúriában megtartott Köbüki tehetséggondozó tanári ösztöndíjak átadásán.
-
Rákóczi Napok a beregszászi főiskolán
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola hagyományosan minden évben megrendezi az intézmény névadójának, Rákóczi fejedelemnek a születésnapjára emlékezve a Rákóczi Napok programsorozatot. Az intézmény idén 20. alkalommal szervezi meg a Rákóczi Napokat március 24–30. között.
-
Rákóczi-napok: Itt az idő…
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola által rendezett Rákóczi-napok programsorozat folytatásaként a Kárpátalja Néptáncegyüttes Itt az idő… című alkalmi táncszínházi előadását tekinthették meg a résztvevők március 25-én a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban.
-
A Tudományos Tanács ünnepi ülése a Rákóczi-főiskolán (Videó)
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) Tudományos Tanácsa március 24-én, a Rákóczi Napok keretében tartotta soron következő ünnepi ülését.
-
Együttműködési megállapodásokat írt alá a Rákóczi-főiskola a kárpátaljai iskolákkal és óvodákkal
Együttműködési megállapodást kötött a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola a kárpátaljai iskolákkal és óvodákkal. Az ünnepélyes aláírásra március 26-án, a Rákóczi Napok rendezvénysorozat keretében került sor a beregszászi főiskolán.
-
Innovatív digitális módszerek az oktatás és kutatás területén – Nemzetközi tudományos konferencia a Rákóczi-főiskolán
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Matematika és Informatika Tanszéke Innovatív digitális módszerek az oktatás és kutatás területén címmel tartott nemzetközi tudományos konferenciát, melyre a Rákóczi Napok rendezvénysorozat keretében március 27–28-án került sor.
-
Hatodszor rendezték meg a Rákóczi-kupát
2025. március 30-án, a Rákóczi Napok keretében, a Rákóczi-főiskola Egészségügyi- és Sportcentrumának bázisán hatodik alkalommal rendezték meg a hagyományos röplabdatornát, melyet 2017-ben hívtak életre.
-
Szakmai fórumon a Rákóczi-főiskola munkatársai
A Hagyományok Háza szakmai napokat szervezett április 3-án és 4-én. A programon a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola munkatársai is részt vettek, képviselve az intézmény egy-egy egységét.
-
Kültéri és beltéri levegőminőség címmel tartott előadást dr. habil. Mészáros Róbert
2025. április 3-án előadást tartott dr. habil. Mészáros Róbert egyetemi docens, az ELTE Meteorológiai Tanszékének vezetője. Az előadás témája Kültéri és beltéri levegőminőség volt.
-
Budapest turisztikai látványosságai – dr. Leelőssy Ádám előadása a Rákóczi-főiskolán
2025. április 3-án előadást tartott dr. Leelőssy Ádám, az ELTE Meteorológiai Tanszékének adjunktusa. Az előadás témája Budapest turisztikai látványosságai volt.
-
IV. Kockás Kotuliliom Túra
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) Biológia és Kémia, valamint Földrajz és Turizmus Tanszékével együttműködve dr. Kohut Erzsébet szakmai irányításával 9. alkalommal szervezett bentlakásos tehetséghétvégéket. A program foglalkozásai a magyarországi Hevesy György Kárpát-medencei Kémiaversenyre, a Herman Ottó Kárpát-medencei Biológiaversenyre és a Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz–Földtan Versenyre való
-
Karriernap és Öregdiák Expo a Rákóczi-főiskolán
Karriernapot és Öregdiák Expót tartott a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola április 9-én.
-
Vers a tér(b)en! – Hatszáz diák szavalt egyszerre a Rákóczi-főiskolán
A Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet idén nyolcadik alkalommal szervezte meg a Vers a tér(b)en! elnevezésű költészet napi villámcsődületét. A rendezvényre április 11-én a Rákóczi-főiskolán került sor.
-
Buzánszky Jenő Labdarúgó Kupa – ifjú tehetségek tisztelegtek az Aranycsapat legendás jobbhátvédje előtt
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 13. alkalommal valósította meg a Buzánszky Jenő Labdarúgó Kupát Magyarország Kormánya, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával. A program névadója Buzánszky Jenő neves magyar futballista, 49-szeres magyar válogatott labdarúgó, olimpiai bajnok, a Nemzet Sportolója, a legendás Aranycsapat egykori jobb hátvédje. A 2025-ös év különös jelentőséggel bír,
-
Húsvétváró ünnepség a Rákóczi-főiskolán
Április 17-én húsvétváró hangulat járta át a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát, ahol ismét megrendezték a hagyományos húsvétváró ünnepséget. A Pedagógia, Pszichológia, Tanító, Óvodapedagógia, Oktatási Intézményvezetés Tanszék által szervezett esemény célja az volt, hogy méltó módon idézze meg a keresztény ünnepet, valamint felidézze és továbbörökítse a húsvéthoz kapcsolódó népi hagyományokat.
-
Workshop a StrikePlagiarism.com plágium-ellenőrző rendszer működéséről a Rákóczi-főiskolán
2025. április 28-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán a StrikePlagiarism.com csapata workshopot tartott, amelyen bemutatták a plágium–ellenőrző rendszer funkcióit, sajátosságait és lehetőségeit. A rendezvényen részt vettek az intézmény valamennyi tanulmányi programjának oktatói, hallgatói, a plágium–ellenőrző rendszer koordinátorai, valamint a tudományos folyóiratok szerkesztőbizottságainak tagjai, akik aktívan bekapcsolódtak a tudományos integritás aktuális kérdéseinek megvitatásába.
-
Dr. Fazekas Attila előadásai a Rákóczi-főiskolán
A Makovecz oktatói mobilitási program keretében a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola vendége volt dr. habil. Fazekas Attila, a Debreceni Egyetem docense.
-
Élő irodalomóra a Filológia Tanszéken
A világirodalom oktatása szerves részét képezi mind a nyelv- és irodalomtanári, mind a fordító- és tolmácsképzéseknek. A Filológia Tanszéken az antikvitástól egészen a posztmodern irodalomig igyekszünk minél interaktívabban megismertetni a hallgatókat az emberiség kultúrtörténetének legfőbb állomásaival.
-
Teqballasztalt adományozott Gyurta Dániel főiskolánknak a magyar sport napján
Gyurta Dániel, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sportdiplomáciai főosztályvezetője május 6-án ellátogatott a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára. Látogatásának célja, hogy a magyar sport napján népszerűsítse a teqballt mint hungarikumot.
-
Lezajlott a „Szól a fülemüle!” – XI. Kárpátaljai Népzenei és Néptánc Tehetségkutató hangszeres kategóriája
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány XI. alkalommal valósította meg a „Szól a fülemüle!” – Kárpátaljai Népzenei és Néptánc Tehetségkutatót. A rendezvény szakmai partnere a Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja, védnöke a Pál család. A rendezvény a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg.
-
A Rákóczi-főiskolán tett látogatást Sztáray Péter biztonságpolitikáért felelős államtitkár
Sztáray Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért és energiabiztonságért felelős államtitkára május 8-án ellátogatott a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára, ahol Csernicskó Istvánnal, főiskolánk rektorával, Berghauer Sándor és Csizmár János rektorhelyettesekkel, valamint Vizáver Árpáddal, főiskolánk Egészségügyi- és Sportcentrumának igazgatójával találkozott.
-
Lezajlott a XII. Zupkó József Kézilabda Emléktorna
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szervezésében 2025. május 10-én tizenkettedik alkalommal valósult meg a Zupkó József Kézilabda Emléktorna. A sportverseny célja a sportág népszerűsítése, az ifjú tehetséges kézilabdázók felkutatása, versenylehetőség biztosítása, sportkapcsolatok építése, valamint tisztelgés Zupkó József érdemes edző emléke előtt, aki Kárpátalján az iskoláskorú leány kézilabdát országos szintre emelte. Növendékei között a világ kézilabdaelitjének számító
-
Demkó Attila előadása a Rákóczi-főiskolán
Demkó Attila, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programvezetője május 13-án ellátogatott a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára, és előadást tartott Háború a Közel-Keleten címmel.
-
VIII. Tudományos Vitadélután a Rákóczi-főiskolán
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvánnyal együttműködve megszervezte a VIII. Tudományos Vitadélutánt május 15-én.
-
A nemzeti viselet napját méltatták a Rákóczi-főiskolán
Ukrajna-szerte minden év májusának harmadik csütörtökén ünneplik a nemzeti viselet, a visivanka napját. Ezen a napon az ukránok egy ősi hagyományt elevenítenek fel azzal, hogy hímzett ingeket viselnek.
-
„Isten az igaz ügyet nem hagyja el” – Ismét fellobogott Rákóczi zászlaja Mezőváriban és Beregszászban
Mezővári és Beregszász lakói együtt hajtottak fejet a Rákóczi-szabadságharc kezdete előtt tisztelegve május 21-én. Az eseményre annak apropóján került sor, hogy 322 évvel ezelőtt, 1703-ban, Tarpa és Mezővári mellett Beregszászban is fellobogtak a kuruc zászlók, amikor Esze Tamás seregei II. Rákóczi Ferenc brezáni kiáltványára válaszul fegyvert ragadtak az elnyomás ellen, az „Istennel a hazáért és
-
MTA 200 – Főiskolánk részvétele a Magyar Tudományos Akadémia 200. évfordulóját ünneplő rendezvénysorozaton
2025-ben ünnepli fennállásának 200. évfordulóját a Magyar Tudományos Akadémia (MTA), Magyarország legrangosabb tudományos intézménye. Az Akadémia alapításának gondolata 1825-ben, az országgyűlés során született meg, amikor gróf Széchenyi István felajánlotta birtokainak egyévi jövedelmét egy tudós társaság létrehozására. E nemes gesztus példát mutatott, és több főnemes, valamint közéleti szereplő is csatlakozott a kezdeményezéshez. Az MTA megalakulása mérföldkő
-
MTA 200 – Tudományos konferencián mutatkozott be Kárpátalja
Május 22-én tudományos konferenciával kezdődött Kárpátalja bemutatkozása a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 200 éves jubileumi rendezvénysorozatán, a Határon túli magyar tudományos intézetek és szervezetek ünnepi hónapja keretében. A budapesti eseményen a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola képviselői ismertették a térség felsőoktatásának helyzetét, kutatási irányait, valamint a kárpátaljai magyar tudományosság és kultúra szerepét. A jelenlévőket
-
Könyvbemutatók a Magyar Tudományos Akadémia 200. évfordulóját ünneplő rendezvénysorozaton
Május 23-án könyvbemutatókkal folytatódott a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola programja a Magyar Tudományos Akadémia 200. évfordulója alkalmából szervezett jubileumi rendezvénysorozaton. A bemutatott kötetek a kárpátaljai magyar tudományos élet sokszínűségét és a főiskola kutatóinak munkáját tükrözték, hangsúlyozva a régió szellemi értékeinek megőrzését és közvetítését.
-
Kárpátaljai származású akadémikusokra emlékezett a Rákóczi-főiskola
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) megalapításának 200. évfordulója alkalmából szervezett rendezvénysorozat részeként megemlékezést tartott a Kárpátalja területéről származó egykori akadémiai tagokról a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola.
-
Szívverés a magasban – Berecz András fotókiállítása a Rákóczi-főiskolán
Május 28-án nyílt meg Berecz András Kossuth-díjas előadóművész Szívverés a magasban című fotókiállítása a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. A tárlat a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet szervezésében, a Petőfi Kulturális Ügynökség közreműködésével valósult meg, mely egyben a nemzeti összetartozás ünnepére szervezett programsorozat nyitóeseménye volt.
-
Nemzetközi kapcsolatok szakos hallgatóink szakmai gyakorlata a beregszászi konzulátuson
Főiskolánk II. évfolyamos nemzetközi kapcsolatok szakos hallgatói értékes szakmai tapasztalatokat szerezhettek a Magyarország Beregszászi Konzulátusán tett látogatásuk során.
-
A Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola ünnepi megemlékezése és zárókoncertje a Rákóczi-főiskolán
2025. június 1–5. között évzáró koncertekre és ünnepi rendezvénysorozatra kerül sor a nemzeti összetartozás napja alkalmából a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola szervezésében. Beregszászban e jeles alkalomra június 4-én került sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán.
-
A VII. ZeneVarázslat képzés záró hangversenye
A ZeneVarázslat mozgalmat Várnagy Andrea, Magyarország Érdemes Művésze, Liszt Ferenc- és Budapest Márka díjas zongoraművész hozta el Kárpátaljára 2019-ben. Azóta a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szervezésében 7 alkalommal valósult meg a tehetséggondozó program a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola bázisán.
-
Lezajlott a XIV. Kárpátaljai Tehetségnap a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szervezésében
A Kárpátaljai Tehetségnap a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány ünnepélyes tanévzáró rendezvénye, amely idén 2025. június 7-én, immár tizennegyedik alkalommal valósult meg Magyarország Kormánya, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap támogatásával.
-
XX. Nemzetközi Tudományos Konferencia – Modellezés és információs technológiák a testnevelésben és sportban
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola az Ivan Boberszkij Lembergi Állami Testnevelési Egyetemmel közös szervezésben tartja meg a XX. Nemzetközi Tudományos Konferenciát. A konferenciára június 12–14-én kerül sor, melynek témája: Modellezés és információs technológiák a testnevelésben és sportban. Az eseménynek a Rákóczi-főiskola ad otthont.
-
Pályaorientációs nyílt nap a Rákóczi-főiskolán
Június 19-én második alkalommal tartottak nyílt napot a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. A rendezvény célja, hogy az érdeklődők betekintést nyerhessenek a felsőoktatási intézmény és a hozzá tartozó egységek életébe, valamint tájékoztatást kapjanak a 2025. évi felsőoktatási felvételi eljárásról.
-
Főiskolánk harmadszor vett részt a Magyarok Országos Gyűlésén
A Nemzetvédelmi Szabadegyetem Alapítvány szervezésében 2025. június 27–29-én tizenegyedik alkalommal rendezték meg a Magyarok Országos Gyűlését. A rendezvény otthona az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark. A rendezvény célja a magyarság válságálló képességének erősítése és a magyar kultúra sokszínűségének bemutatása.
-
Megkezdődtek a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 2025-ös nyári táborai
A „GENUS” Jótékonysági Alapítvány 2011 óta szervez nyári táborokat Kárpátalján, különös figyelmet fordítva a helyi gyermekek érdeklődésére és igényeire. A táborok változatos programkínálatukkal – legyen szó alkotóműhelyekről, sporttevékenységekről, néptánc- és népzenei foglalkozásokról, gitártanulásról vagy megzenésített versek világáról – értékes lehetőséget kínálnak a fiatalok számára a fejlődésre, kikapcsolódásra és közösségi élmények szerzésére. Alapítványunk idén is 9
-
Diplomaátadó ünnepség a Rákóczi-főiskolán
Diplomaátadó ünnepséget tartott a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola július 3-án. A rendezvénynek a beregszászi református templom adott otthont. Idén alapképzésen összesen 197, mesterképzésen pedig 73 hallgató szerezte meg a végzettséget igazoló okiratát. Kitüntetéses diplomát alapképzésen 6, mesterképzésen 15 hallgató szerzett.
-
A Kárpátaljai Magyar Líceum 102 végzős diákja vehette át érettségi bizonyítványát
Július 5-én ünnepélyes keretek között került sor a Kárpátaljai Magyar Líceum (KML) első érettségibizonyítvány-átadó ünnepségére, amelyet a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola átriumában rendeztek meg. A jeles eseményen összesen 102 végzős diák vehette át érettségi bizonyítványát.
-
Tisztújítás a Magyar Rektori Konferencián
A Magyar Rektori Konferencia (MRK) a teljes magyar felsőoktatási intézményrendszer képviseletét ellátó testület, amely az intézményvezetőkből, vagyis a rektorokból áll. Az MRK a magyar felsőoktatási intézmények képviseletére, érdekeinek védelmére jogosult, az állami feladatok ellátásában közreműködő, független, konzultatív, jogi személyiséggel rendelkező köztestület. Az MRK tagjai közé tartozik az összes magyarországi felsőoktatási intézmény, valamint a Magyarországgal szomszédos
-
A folyamat elindult: egy lépés az egyetemmé válás felé
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Tudományos Tanácsa (Szenátusa) 2025. február 12-én fogadta el az intézmény 2025–2029 közötti időszakra szóló komplex intézményfejlesztési tervét és belső minőségbiztosítási stratégiáját. Az intézmény fejlesztésének és tevékenységének irányait meghatározó alapdokumentumban már szerepel az a célkitűzés, hogy a főiskola vezetése a nevezett periódusban megvizsgálja az egyetemmé válás esélyeit és lehetőségeit.
-
13-an szereztek ECL nyelvvizsgabizonyítványt a Rákóczi Főiskolán a júniusi vizsgaidőszakban
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola 2016 óta működik együtt a Pécsi Tudományegyetem Idegen Nyelvi Központjának ECL Nyelvvizsgaközpontjával, mint külföldi vizsgahelyszín. Ennek az együttműködésnek köszönhetően a főiskolán lehetőség nyílik arra, hogy a hallgatók és más érdeklődők nemzetközileg elismert nyelvvizsga-bizonyítványt szerezhessenek. Az elmúlt években a beregszászi ECL Nyelvvizsgaközpont egyre népszerűbbé vált a vizsgázók körében, amit
-
VIII. alkalommal vette kezdetét a Beregvidéki Sporttábor
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 2025. augusztus 4–9. között nyolcadik alkalommal valósítja meg a Beregvidéki Sporttábort Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán kárpátaljai iskolás diákok számára. A tábor célja, hogy a sporton keresztül erősítse a fiatalok egészségtudatosságát, önfegyelmét és közösségi érzését. Emellett a fiatalok testi-lelki fejlődését is szolgálja.
-
Véget ért a VIII. Beregvidéki Sporttábor és az Abacus Matematikatábor
Augusztus 4–9. között a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán valósult meg a VIII. Beregvidéki Sporttábor, melyet a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány („GENIUS” JA) szervezett, és az Abacus Matematikatábor, melyet a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ), valamint a Rákóczi-főiskola Matematika és Informatika Tanszéke szervezett. A táborok záróalkalmára augusztus 8-án került sor.
-
Kótyuk István nyelvi akadálymentesítő tanfolyamok indulnak a Rákóczi-főiskolán
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola szervezésében 2025. szeptember – 2026. május között valósulnak meg a Kótyuk István nyelvi akadálymentesítő tanfolyamok Magyarország Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával. A tanfolyamokra 2025. augusztus 12. – szeptember 6. között lehet jelentkezni egy online regisztrációs lap kitöltésével, amely a Rákóczi-főiskola honlapján
-
Véget ért a Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia
Véget ért a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) által szervezett Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia augusztus 14-én. Az eseménynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola adott otthont.
-
Nyílt nap a határokon átnyúló nyelvi akadálymentesítésért
2025. január 1-én vette kezdetét a HUSKROUA Language APL Határokon átnyúló nyelvi akadálymentesítés a közéletben nemzetközi együttműködési projekt, melyben társpartner a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Jótékonysági Alapítvány (KMF JA). A projekt elsődleges célja a nyelvi sokszínűség kialakítása és fejlesztése a magyar–szlovák–ukrán–román határ mentén. A szervezők augusztus 27-én, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán nyílt nap
-
Rekordszámú jelentkező a Rákóczi-főiskolán
Lezárult a felvételi eljárás a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán, és hamarosan kezdődik a pótfelvételi időszak. Idén rekordszámú jelentkező adta be a kérelmét, ami jól mutatja az intézmény iránti bizalmat és növekvő népszerűségét. A felvételi tapasztalatairól és a pótfelvételi legfontosabb tudnivalóiról Greba Ildikót, a felvételi bizottság felelős titkárát kérdeztük.
-
Megkezdték tanulmányaikat az alapképzés első évfolyamos hallgatói
Megkezdődött a 2025–2026-os tanév a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. Szeptember 1-jén az alapképzés első évfolyamos hallgatói számos tájékoztatón vettek részt, ahol megismerkedtek intézményünkkel, oktatóinkkal és csoporttársaikkal.
-
Ünnepélyesen megnyitották a tanévet a Rákóczi-főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében
A hagyományokhoz hűen ökumenikus istentisztelettel vette kezdetét a 2025–2026-os tanév szeptember 1-jén a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében. Az ünnepségnek idén is a beregszászi Szent Kereszt Felmagasztalása római katolikus templom adott otthont, ahol a történelmi egyházak képviselői, a meghívott vendégek, a Rákóczi-főiskola és a Felsőfokú Szakképzési Intézet vezetői, valamint az 50
-
Az elsőévesek adaptációs és rezilienciaprogramja (Videó)
Főiskolánkon kiemelt figyelmet kap a Pszichológiai Szakszolgálat működése, hiszen fontos szerepet tölt be abban, hogy a hallgatók megfelelő támogatást kapjanak tanulmányaik és mindennapi életük során. A szakszolgálat nemcsak személyes segítséget nyújt a hozzájuk fordulóknak, hanem rendszeresen valósít meg különböző mentálhigiénés programokat is. Ezek közül az egyik legfontosabb Az elsőévesek adaptációs és rezilienciaprogramja, amelynek célja, hogy
-
Az Európa Tanács Tanácsadó Bizottsága képviselőinek látogatása a Rákóczi-főiskolán
Az Európa Tanács Tanácsadó Bizottságának képviselői szeptember 19-én érkeztek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára azzal a céllal, hogy tájékozódjanak a Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló Keretegyezményben foglaltak ukrajnai érvényesüléséről.
-
A kárpátaljai magyar oktatás támogatásáért – adományátadó a Rákóczi-főiskolán (Videó)
2025. augusztus 21-én az István, a király – A koncert című előadásra került sor Gödöllőn, mely jótékonysági célt szolgált: az eseményen befolyt adományokat Beregszászban, Gödöllő testvérvárosában a magyar nyelvű oktatás támogatására fordították. Az esemény fővédnöke Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter volt. A befolyt összeget szeptember 21-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán
-
Tanévnyitó ünnepség a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán
1582 hallgató számára kezdődött meg az új tanév a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán (II. RF KMF) szeptember 25-én. A tanévnyitó ünnepségnek hagyományosan a beregszászi református templom adott otthont.
-
Egyetemmé válva: biztos alap a jövő generációinak
A kárpátaljai magyarság régi álma vált valóra, amikor 1993 őszén Beregszászban megszületett a döntés egy magyar főiskola létrehozásáról. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség közös ülésén kimondták: szükség van egy olyan intézményre, amely biztosítja a magyar nyelvű felsőoktatást szülőföldünkön.
-
Kutatók Éjszakája a Rákóczi-főiskolán (Videó)
Szeptember 25-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Biológia és Kémia Tanszéke a Fodor István Kutatóközponttal közösen immár 11. alkalommal szervezte meg a Kutatók Éjszakája programsorozatot, csatlakozva az Európa-szerte megrendezett ingyenes eseményhez.
-
Tájékoztatás a jogi személy nevének megváltozásáról
Az ukrajnai jogszabályi előírásoknak megfelelően ezúton hivatalosan tájékoztatjuk Önöket, hogy a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola mint jogi személy státusa és hivatalos megnevezése megváltozott.
-
Tanévnyitó az Egán Ede Szakképzési Centrumban
Az Egán Ede Szakképzési Centrum október 1-jén Nagydobronyban nyitotta meg a 2025–2026-os tanévet, amelyen részt vettek a nagydobronyi, beregszászi, tiszapéterfalvai és viski képzési központok hallgatói és oktatói.
-
Mesevarázs Fesztivál a Rákóczi Egyetemen
Kilencedszer szervezett mesemondó találkozót a Pro Cultura Subcarpathica (PCS), másodszor pedig a magyarországi Kalló Alapítvánnyal közreműködve Mesevarázs Fesztivált. Az idén kétnaposra bővült esemény szeptember 30-án, a magyar népmese napján és október 1-jén valósult meg Beregszászban, a Rákóczi Egyetemen.
-
Az aradi vértanúkra emlékeztek a Rákóczi Egyetemen
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem Történelem- és Társadalomtudományi Tanszéke a Fodó Sándor Kulturális Központtal közreműködve megemlékezéssel méltatta az aradi vértanúk napját október 6-án. Azokra a hősökre emlékeztek, akiket az 1848–1849-es szabadságharcban játszott szerepük miatt végeztek ki.
-
Egyetemi partnerek találkozója a Rákóczi Egyetemen
A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) kezdeményezésére indult el a Befogadó tanulási környezetek támogatása – stratégiák a gyermeket nevelő, családos hallgatók támogatására a felsőoktatásban projekt, melyben a Károli Gáspár Református Egyetem, a Selye János Egyetem, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem vesz részt. A projekt soron következő partnertalálkozójára október
-
A szovjet légitámadás áldozataira emlékeztek Beregszászban
1944. október 9-én szovjet bombatámadás érte Beregszászt, melynek következtében mintegy 250-en vesztették életüket. Az áldozatokról főhajtással emlékezett meg a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem vezetősége is. A tiszteletadás a beregszászi temető honvédparcellájánál kezdődött október 9-én.
-
Nemzetközi tudományos és szakmai konferencia a Rákóczi Egyetemen (Videó)
2025. október 8–9-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemen rendezték meg A biztonság szerepe a határon átnyúló és nemzetközi együttműködésben című nemzetközi tudományos és szakmai konferenciát.
-
Dr. Hajnáczky Tamás előadása a Rákóczi Egyetemen
Dr. Hajnáczky Tamás, a Veszprémi Érseki Főiskola tudományos főmunkatársa, tudományos ügyekért felelős rektori megbízottja október 14-én tartott előadást a Rákóczi Egyetem Történelem- és Társadalomtudományi Tanszéke diákjainak. Előadásának címe Bura Károly cigányprímás – Aktivista, revizionista, vizionarista volt.
-
Háborús traumák és PTSD – szakmai továbbképzés a Pszichológiai Szakszolgálat szervezésében
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem Pszichológiai Szakszolgálata, a Cordelia Alapítvány (Cordelia Foundation for the Rehabilitation of Torture Victims) és az Életem Fája Alapítvány együttműködésében elindult a Háborús traumák és PTSD című, hatmodulos szakmai továbbképzési program.
-
Interaktív kalandjáték gyerekeknek az IREX program keretében a Rákóczi Egyetemen
2025. október 15-én a Cselekvésért való egység program keretében, amelyet Ukrajnában az IREX valósít meg az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériumának támogatásával, lebilincselő közösségi kalandjáték zajlott gyerekek számára A hosszú szárnyú nyomában címmel.
-
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hőseire emlékeztek Beregszászban
A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet minden évben megemlékezéssel méltatja az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóját. A forradalom 69. évfordulójának méltatására a beregszászi vasútállomás mellett lévő emlékműnél került sor október 23-án.
-
A tudomány útján – sikeresen zárult a XIV. Kárpátaljai Vándoregyetem
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány a Soós Kálmán-ösztöndíjprogram részeként a 2025–2026-os tanévben is megszervezte a Kárpátaljai Vándoregyetemet. Az idén 14. alkalommal megvalósult tudományos-ismeretterjesztő programnak öt intézmény biztosított helyszínt: a beregszászi Kálvin János Református Szakkollégium, az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézete, a radvánci Szent Gellért Római Katolikus Szakkollégium, a beregszászi Ortutay Elemér Görögkatolikus Szakkollégium és a
-
II. Rákóczi Ferenc Futsalbajnokság – ötödik alkalommal
2025. október 24-én ötödik alkalommal vette kezdetét a II. Rákóczi Ferenc Futsalbajnokság, melynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem Zupkó József Egészségügyi- és Sportcentruma adott otthont. Az immár hagyománnyá vált esemény mindig az őszi-téli időszakban zajlik.




































































































