Közös advent Beregszászban – meggyújtották az első gyertyát
Beregszászban hagyománnyá vált, hogy Közös advent névvel hirdetik meg a várakozás ideje alatt megvalósított programokat, melynek fénypontjai a vasárnapi gyertyagyújtási ünnepségek. A hit vasárnapján a Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem invitálta a főtérre a járókelőket.
A város koszorúját minden évben a PCS munkatársai készítik el. A gyertyákat Magyarország Beregszászi Konzulátusa, a Beregszászi Görögkatolikus Egyházközség, a Pulzus rádió, valamint a Rákóczi Egyetem biztosította.
A jelenlévőket Molnár Krisztina, a PCS koordinátora és Orbán Viktória, a civil szervezet munkatársa köszöntötte.
„Ma, advent első vasárnapján közösségünk ismét egy közös gyertyaláng köré gyűlt. Ez a nap nem csupán egyházi ünnep, hanem közösségünk összetartozását is kifejezi. Különösen jelentős ez az alkalom, hiszen idén már tizedik éve, hogy településünkön együtt ünnepeljük az advent kezdetét”
– fogalmazott Berghauer Sándor, egyetemünk rektorhelyettese.

Buczkó István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának vezető konzulja az adventi ünnepkör fontosságát hangsúlyozta.
„Ahogy ma meggyújtjuk ezt az első gyertyát, arra emlékezünk, hogy minden nagy változás egy apró fénnyel kezdődik. Advent arra hív bennünket, hogy lassítsunk, forduljunk egymás felé, és engedjük, hogy szívünkben megszülessen valami több: a békesség, a szeretet és a megújulás vágya”
– tette hozzá.

Az ünnepi köszöntők után Berghauer Sándor rektorhelyettes, Buczkó István konzul és Molnár Krisztina koordinátor közösen gyújtották meg a várakozás első gyertyáját. A gyertyagyújtás alatt és után a Nagyberegi Református Líceum dicsőítő csapatának szolgálatát hallhattuk.
Az esemény végén a történelmi egyházak képviselői – Molnár János beregszászi esperes-plébános, Marosi István görögkatolikus pap és Taracközi Ferenc, a Beregszászi Református Egyházközség lelkipásztora – Isten áldását kérték a jelenlévők életére.
K. A.












