Adventi Virágkötészeti Szakmai Nap a Biológia és Kémia Tanszéken

Idén is sikeresen lezajlott a Biológia és Kémia Tanszék hagyományos rendezvénye, az Adventi Virágkötészeti Szakmai Nap, amelyet az Agrár Tanszéki Csoport szervezett. A programra november 28-án került sor, amelyet ismét nagy érdeklődés övezett a hallgatók és oktatók körében.

A rendezvény során a résztvevők a közelgő ünnepekre hangolódva karácsonyi ajtódíszeket, kopogtatókat és asztaldíszeket készítettek, miközben szakmai tippeket és technikákat sajátíthattak el a virágkötészet mestereitől. A nap folyamán elkészült koszorúkat és ajtódíszeket idén is megvásárolhatták az érdeklődők. Az ebből befolyt összeget jótékony célra ajánlják fel.

Az esemény kezdetén Kohut Erzsébet, a Biológia és Kémia Tanszék tanszékvezetője, valamint Pólin Irén, a tanszék docense örömüket és hálájukat fejezték ki, amiért immár tizedik alkalommal kerül sor a virágkötészeti szakmai napra. Mint elmondták, az egyik legfontosabb cél az volt, hogy a résztvevők a virágkötészet mestereitől tanulhassanak, és lelkileg is feltöltődhessenek. A kézműveskedés előtt Popovics Zsanett, a tanszék végzős hallgatója tartott előadást az adventi koszorúkról és készítésük folyamatáról.

A nap hangulatát az ünnepi dekorációk, a felcsendülő karácsonyi dallamok és a résztvevők lelkesedése tette igazán különlegessé. A hagyomány folytatásával a tanszék reméli, hogy az Adventi Virágkötészeti Szakmai Nap továbbra is az év egyik kiemelt eseménye marad.

Oniszkó Gy.