Ülésezett a Rákóczi Egyetem Szenátusa
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem Szenátusa november 26-án tartotta soron következő ülését.
Az ülést Csernicskó István, egyetemünk rektora nyitotta meg, aki köszöntötte a szenátus tagjait, majd ismertette a napirendi pontokat.
Elsőként Berghauer Sándor rektorhelyettes a szenátus határozatainak, illetve az elnök és a rektor rendeleteinek végrehajtásáról szólt. Felszólalásában külön hangsúlyozta az aktuális feladatokra vonatkozó rendeletek végrehajtását és azok határidejét.
A szenátus soron következő napirendi pontjaként a tagok Berghauer Sándor előterjesztése után elfogadták az Általános Katonai Alapkiképzés Oktatási-Tudományos Osztály szabályzatát. Ezt követően Szakál Imre vezetésével elfogadták az oktatói munka hallgatói véleményezésének és a hallgatók körében végzett elégedettségmérés szabályzatának módosítását, majd a Minőségirányítási kézikönyv módosítását. A továbbiakban Váradi Krisztián, a Filológia Tanszék tanársegédjének vezetésével jóváhagyták a filológushallgatók tudományos egyesületének működéséről szóló szabályzatát.
Ezt követően Csizmár János rektorhelyettes az őszi-téli időszakra való felkészülésről és az energiatakarékossággal kapcsolatos kérdésekről szólt az oktatási folyamat észszerű szervezése érdekében.
A továbbiakban Berghauer Sándor rektorhelyettes tájékoztatta a tagokat az oktatásszervezés sajátosságairól hadiállapot idején, majd a félévszerkezet módosításáról döntöttek.
Következő napirendi pont a képzési programok akkreditációjára való felkészülés volt.
Ezt követően Szakál Imre rektorhelyettes informálta a jelenlévőket a tudományos szakkiadványok listája összeállítási rendjének módosításáról az Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériumának 2025. július 22-én (1053. sz.) elfogadott A tudományos szakkiadványok listája összeállítási rendjének módosításáról rendelete alapján.
A továbbiakban Tóth Attila, a Minőségbiztosítási Tanács titkára az I. évfolyamos alapképzéses hallgatók kulcskompetenciáinak mérési eredményeiről számolt be.
Következő napirendi pontként az intézmény egységeinek 2024–2025-ös tevékenységéről tájékozódtak a jelenlévők. Beszámolót hallhattunk a Kiadói Részleg, a Rákóczi Médiacentrum, az egyetem Hallgatói Önkormányzatának, a Kölcsey Ferenc Szakkollégium Hallgatói Önkormányzatának, valamint az Egészségügyi Szakszolgálat munkájáról.
Ezt követően a jelenlévők Tóth Attila vezetésével jóváhagyták a tanszékek által előterjesztett szakmai-módszertani és tudományos kiadványokat.
A továbbiakban Filep Mihály, a szenátus titkára a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem oktató-kutató munkatársainak továbbképzéséről és szakmai előmeneteléről tájékoztatta a tagokat.
Az ülés utolsó szakaszában Molnár Andrea, a Rektori Titkárság vezetője tájékoztatta a jelenlévőket az intézmény rendezvényeiről decemberben.
Kurmay Anita
-
Ez a bejegyzés az alábbi nyelveken is elérhető:
Українська













