Nagydobronyból a magyar NB I.-be: interjú Balog Judit kézilabdázóval

A sport kiemelten fontos szerepet játszik az egészséges életmód kialakításában, hiszen kitartásra, fegyelemre és csapatszellemre nevel. A kézilabda különösen jó példa erre, mert egyszerre fejleszti a fizikai állóképességet és a gyors döntéshozatali képességet. Egy Nagydobronyból származó lány számára pedig különleges jelentőséggel bír, ha eljut egy olyan nagy múltú klubhoz, mint a Vasas, hiszen ez bizonyítja, hogy tehetséggel és szorgalommal kisebb közösségekből is el lehet jutni magasabb szintekre. Az ilyen sikertörténetek erőt adnak a helyi fiataloknak, és megmutatják, hogy a sport valódi kitörési lehetőséget jelenthet. Példája inspirációként szolgálhat mindazoknak, akik álmodni mernek és tesznek is érte.

Balog Judit Nagydobronyban született. Már gyermekként elkezdte érdekelni őt a sport, a kézilabda, így hamar rátalált az útjára. Előbb az Ungvári Kárpátiban játszott, majd a Győrbe igazolt, ezt követően pedig 12 évet játszott a világ egyik legerősebb bajnokságában. Nemrég azonba a visszavonulás mellett döntött. S hogy mivel foglalkozik jelenleg? Ő mesél róla.

– Mesélj magadról!

– Nagydobronyban születtem, ott kezdtem el a tanulmányaimat a Nagydobronyi Középiskolában. Itt találkoztam először a kézilabdával, aminek köszönhetően a 8. osztályt már az ungvári sportiskolában kezdtem el, és itt is érettségiztem. Ezt követően az Ungvári Nemzeti Egyetem sport szakán diplomáztam. A gyerekkoromért nagyon hálás vagyok, hisz szerető, istenfélő családban nőttem fel. A családom mindig is nagyon fontos volt számomra, mindig mindenben támogattak, mellettem voltak és vannak máig.

– Hogyan és mikor kerültél először kapcsolatba a sporttal?

– Először hatodik osztályos koromban kerültem közelebb a kézilabdához. Édesanyám mesélte, hogy a falunkban egy ungvári edző fog edzéseket tartani, és megkérdezte, volna-e kedvem kipróbálni. Így kezdődött minden.

– Miért épp a kézilabda felé húzott a szíved?

– A szívem azért húzott a kézilabda felé, mert bár más sportágat nem próbáltam komolyabban, ez volt az első, ami igazán megfogott. Tornaórán sokféle játékot játszottunk, például fociztunk is, amit szintén nagyon élveztem, de a kézilabda valahogy rögtön közel került hozzám. Először csak hobbinak indult, majd tehetségesnek tartottak, és felvételt nyertem az ungvári sportiskolába. Ott alakult ki bennem az igazi szerelem a sport iránt.

– Emlékszel arra a pillanatra, amikor eldőlt, hogy komolyan szeretnél ezzel a sportággal foglalkozni?

– Nem tudok megnevezni egy konkrét pillanatot, amikor eldőlt volna bennem, hogy a kézilabdával szeretnék komolyan foglalkozni. Valahogy szépen lassan sodródtam ebbe az irányba. Ahogy fejlődtem, és egyre több lehetőséget kaptam – majd felkerültem a felnőttcsapathoz –, úgy vált egyre világosabbá, hogy semmi más nem vonz ennyire. A mindennapjaimat és a gondolataimat is teljesen átszőtte a sport. Így vált szinte magától értetődővé, hogy ez az út az enyém

– Milyen út vezetett a korai kluboktól egészen az első profi szerződésedig?

– Az első felnőtt csapatom az Ungvári Kárpáti volt Ukrajnában, ahol két bajnoki címet is nyertünk. Ezzel a csapattal részt vettünk egy tornán Hajdúnánáson, ahol a Győr junioregyüttese is ott volt. A junior csapat edzője, Róth Kálmán figyelt fel rám ezen a tornán, és ő ajánlotta, hogy igazoljak Győrbe. Ez a váltás ugyan komoly lemondásokkal járt – távol kerültem a családomtól és a barátaimtól –, mégis meghatározó lépés volt a pályafutásom szempontjából.

– Ki vagy mi volt a legnagyobb hatással a fejlődésedre?

– Nem neveznék meg egyetlen konkrét személyt, aki a legnagyobb hatással volt a fejlődésemre. Sokkal inkább maga a cél motivált: hogy a kézilabdával szeretnék foglalkozni, és hogy Nagydobronyból, egy kis faluból indulva csak akkor tudok kitörni, ha mindent százszázalékosan beleadok. Ez a belső elhatározás ösztönzött arra, hogy folyamatosan fejlesszem magam, és mindig a következő lépésre összpontosítsak.

– Pályafutásod során több klubot is megjártál. Melyik állt a legközelebb a szívedhez, és miért?

– Nem szeretnék konkrét klubot kiemelni, mert pályafutásom során mindegyik csapat különleges szerepet játszott. Valahol a fejlődési lehetőség miatt volt fontos az ott töltött idő, máshol az emberek és a közeg miatt éreztem magam otthonosan. Pozitív beállítottságú emberként még a nehezebb helyzetekből is igyekeztem a jó dolgokat megőrizni, és ezek a pozitív tapasztalatok vittek előre, ezek építettek fel sportolóként és emberként is.

– A Vasas kapusaként kiválóan játszottál, mégis a visszavonulás mellett döntöttél.

– Azért döntöttem a visszavonulás mellett, mert amikor elkezdtem a pályafutásomat, megfogadtam magamnak, hogy csak addig kézilabdázom, amíg örömet okoz. Az utóbbi időben azt éreztem, hogy elérkezett az a pont, amikor már nem ad ugyanannyit a játék, mint korábban. Mivel tartani akartam magam ehhez az ígérethez, úgy döntöttem, hogy eljött az ideje a visszavonulásnak

– Mivel foglalkozol jelenleg? Hogyan telnek a napjaid?

– Bár az előbb a visszavonulásomról beszéltünk, és valóban azért hagytam abba a kézilabdát, mert már nem okozott akkora örömet, három hónap kihagyás után mégis fordulat következett. Megkeresett a régi edzőm, Marosán György, aki most Békéscsabán dolgozik – azon a helyen, ahol korábban nagyon szerettem játszani, legyen szó a városról vagy a közösségről. Megkérdezte, nem lenne-e kedvem „inaktiválás” után visszatérni. Hosszú gondolkodás, illetve az ő és az elnökünk meggyőző ereje után úgy döntöttem, hogy adok még egy esélyt magamnak. Volt bennem egy erős hiányérzet: rossz érzéssel hagytam abba, és zavart, hogy már nem találtam örömet a játékban. Úgy éreztem, szeretném más szájízzel lezárni – vagy akár újrakezdeni – ezt az egészet. Végül elfogadtam a lehetőséget, visszaigazoltam, és nagyon hálás vagyok érte Marosán Györgynek és az elnökünknek, Pocsai Tibornak. Azóta azt érzem, hogy kezdek visszatalálni a régi önmagamhoz. Emellett pedig civilként is elindultam egy új úton: egy biztosítói cégnél kezdtem el dolgozni, így a mindennapjaim most a munka és a kézilabda új egyensúlyáról szólnak.

– Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

– A jelenlegi tervem elsősorban az, hogy Békéscsabán hasznos tagja legyek a csapatnak, és segítsek abban, hogy újra visszajussunk az NB I.-be. A munkámban is szeretnék folyamatosan fejlődni, hiszen ez egy teljesen új terület számomra, és fontos, hogy ott is helyt tudjak állni. Emellett nemrég megkeresett a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem is, ami egy újabb különleges, megtisztelő kihívás és lehetőség az életemben. Szeretném őket is bevonni a mindennapjaimba, és bízom benne, hogy ott is hasznos tag lehetek. Izgalmas feladat számomra, hogy ezekben az új szerepekben is megtaláljam a helyem és fejlődhessek.

Kurmay Anita

  Varázsszem – a Rákóczi Egyetem Pszichológiai Szakszolgálatának továbbképzése Nyíregyházán Sikeresen lezajlott a II. Rákóczi Ferenc Futsalbajnokság negyedik fordulója