Rangos tudományos elismerésben részesült Molnár József, a Földrajz és Turizmus Tanszék vezetője
Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) Elnöksége a hallgatói tudományos élet fejlesztésében végzett kiemelkedő, több évtizedes munka megbecsüléseként alapította meg az OTDK70 Kitűzőt és a Díszoklevelet. Ezeket a kitüntetéseket azok a szakemberek nyerhetik el, akik elhivatott tevékenységükkel jelentős szerepet játszanak a tudományos utánpótlás támogatásában és a fiatal kutatók fejlődésének segítésében.
November 7-én, a XXII. Kárpátaljai Magyar Fiatal Kutatók Konferenciájának ünnepélyes megnyitóján a kárpátaljai díjazottak prof. dr. Weiszburg Tamástól, az OTDT elnökétől vehették át elismeréseiket. A díjátadó a hosszú éveken át végzett lelkiismeretes, kitartó és áldozatos munka méltó megbecsülését jelképezte.
A kitüntetettek között szerepel Molnár József, a Földrajz és Turizmus Tanszék tanszékvezetője, akinek sokrétű tudományos, oktatási és szervezői tevékenysége nagyban hozzájárult a hallgatói kutatói közösség fejlődéséhez, valamint a földrajz és turizmus tudományának népszerűsítéséhez térségünkben.
Szívből gratulálunk Molnár Józsefnek a rangos elismeréshez, amelyet példaértékű, odaadó munkájával érdemelt ki. További szakmai sikereket, töretlen lelkesedést és számos új tudományos eredményt kívánunk a jövőben.
-
Ez a bejegyzés az alábbi nyelveken is elérhető:
Українська
