Nemzetközi konferencián a Történelem- és Társadalomtudományi Tanszék oktatói

2025. október 8–9-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemen rendezték meg A biztonság szerepe a határon átnyúló és nemzetközi együttműködésben című nemzetközi tudományos és szakmai konferenciát.

A rendezvény plenáris üléssel vette kezdetét, ahol a hazai és a nemzetközi résztvevők közötti tudományos eszmecsere és tapasztalatmegosztás zajlott. Az ebédszünetet követően a program tematikus szekcióülésekkel folytatódott, ahol a kutatók legújabb eredményeiket mutatták be. A Történelem- és Társadalomtudományi Tanszék oktatói A biztonság történelmi, kulturális és filozófiai aspektusai a határ menti térségekben című szekcióban tartották meg előadásaikat, amelyek a biztonság fogalmának történeti és interdiszciplináris megközelítéseit vizsgálták. A szekció zárásaként kerekasztal-beszélgetésre került sor, amely lehetőséget biztosított a témák mélyebb megvitatására és a további kutatási irányok kijelölésére.

A Történelem- és Társadalomtudományi Tanszék ezúton fejezi ki köszönetét a szervezőknek a konferencián való részvétel lehetőségéért, valamint a magas színvonalú tudományos és szakmai program megvalósításáért.