Mentális egészség – az elmélettől a gyakorlatig

2025 novemberében a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem – a Pedagógia, Pszichológia, Tanító, Óvodapedagógia és Oktatási Intézményvezetés Tanszék és az egyetem Pszichológiai Szakszolgálata –, a Kárpátaljai Magyar Lelki Egészségért Egyesület, valamint a „Regional Health” Egészségügyi és Környezetvédelmi Nemzetközi Alapítvány (NEEKA) együttműködési szerződést kötött, melynek értelmében programokat, workshopokat, képzéseket, szociálpszichológiai és -pedagógiai kutatásokat végeznek közösen.

Az együttműködés értelmében november 25-én szervezték első programukat Mentális egészség – elmélettől a gyakorlatig címmel. A rendezvény regisztrációt követően kezdődött; intézményünkből Berghauer Sándor rektorhelyettes köszöntötte a jelenlévőket, majd a partnerszervezetek képviselői ismertették a közös munka célkitűzéseit.

A szakmai program első részében a mentális egészség elméleti alapjait mutatták be. Ezt művészetterápiás elemeket alkalmazó gyakorlati foglalkozás követte: az egyetem hallgatói vászontáskát festettek, a Beregszászi „Opre Roma” Gimnázium jelen lévő pedagógusai pedig a lelki egészség témájához kapcsolódó alkotásokat készítettek. A foglalkozás során a résztvevők saját érzelmi állapotaik és erőforrásaik tudatosítására kaptak lehetőséget.

A nap közös szakmai megbeszéléssel zárult, amelyben a résztvevők reflektálhattak a program tapasztalataira. A szervezetek a partnerség folytatását és újabb közös programok megvalósítását tervezik.