Leleplezték egyetemünk új névtábláit
2025. október 1-jén a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola egyetemi rangra emelkedett. Ez a történelmi jelentőségű lépés nemcsak az intézmény, hanem az egész kárpátaljai magyar közösség számára mérföldkő. November 28-án pedig ünnepélyes keretek között leplezték le intézményünk új, háromnyelvű névtábláit.
Az ünnepség kezdetén a jelenlévők közösen énekelték el egyetemünk himnuszát, a Rákóczi Ferenc bús éneke című kuruc kori éneket. Ezt követően ismertették a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem egyetemi rangra emelését kimondó határozatot.
Csernicskó István, egyetemünk rektora ünnepi köszöntőjében kiemelte, hogy amikor önálló intézménnyé váltunk 1996-ban, mindössze 4 szakon indult el a képzés, 74 hallgatóval. Ma 34 képzési program közül választhatnak a hallgatók. Kezdetben kizárólag pedagógusokat képeztünk, most 7 képzési területen és 11 szakirányban folytatunk képzéseket. 2015 és 2025 között az alapképzés első évfolyamára beiratkozók száma 151-ről 520-ra emelkedett, a hallgatói összlétszámunk pedig ugyanezen időszak alatt szinte háromszorosára nőtt, 549-ről 1582-re. A 2001-ben megszervezett első diplomaátadó ünnepség óta 2832 személy összesen 4376 felsőfokú oklevelet szerzett intézményünkben.
„Mindezt persze csak együtt érhettük el. Eredményeikben – és persze kisebb-nagyobb kudarcainkban is – mindannyian benne vagyunk: oktatók, adminisztratív és technikai munkatársak és természetesen a hallgatók”
– tette hozzá.

Hankó Balázs, Magyarország kultúráért és innovációért felelős minisztere köszöntőjében elmondta, hogy a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem a magyar közösséget szolgálja.
„A közösség megtartó erő. És itt a magyar közösségnek, itt az egyetemi közösségnek olyan vezetői vannak – Orosz Ildikó elnökasszonnyal, Csernicskó István rektor úrral –, akik a mindennapok során a magyarokért a magyarokkal dolgoznak. A magyarok életét mentik nap mint nap”
– emelte ki.

Babják Zoltán, Beregszász polgármestere elmondta: „Azzal, hogy egyetemmé vált a főiskola, úgy gondolom, hogy ebben a városban mindenki értékesebb és erősebb lett. Nagyon büszke vagyok arra, hogy itt lehetek és az én kadenciámnak bármilyen pici köze is lehet ahhoz, hogy ez a város egyetemvárossá vált.” Ezt követően emléklapot adott át Orosz Ildikónak, a Rákóczi Egyetem elnökének és Csernicskó István rektornak, amelyben Beregszász városa gratulál intézményünk vezetőinek az egyetemi rang eléréséhez.

A továbbiakban felsorolták azokat a személyeket és szervezeteket – Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese, Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere, Nacsa Lőrinc, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Bali Gabriella, a Miniszterelnöki Kabinetiroda helyettes államtitkára –, akik intézményünknek köszöntőlevelet küldtek egyetemi rangra emelkedésünk alkalmából.
Az ünnepség legemelkedettebb pillanata az új névtáblák leleplezése volt. A táblákat Orosz Ildikó elnök, Hankó Balázs miniszter, Csernicskó István rektor és Varga-Bajusz Veronika, felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár leplezte le.
Az esemény végén a történelmi egyházak képviselői Isten áldását kérték a jelenlévők életére.
Kurmay Anita
-
Ez a bejegyzés az alábbi nyelveken is elérhető:
Українська
English























