Ismét ott voltunk a Selye János Egyetem nemzetközi konferenciáján Komáromban
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem ismét két oktatóval képviseltette magát a Hitvalló egyház magyar mártírjai IV. nemzetközi tudományos konferencián, mely a Selye János Egyetem Református Teológiai Karának Történeti Tudományok Tanszékén működő XX. Századi Egyháztörténeti Kutatóintézet szervezésében jött létre. A szakmai rendezvény 2025. október 1-jén, a Selye János Egyetem Konferencia-központjában zajlott a szlovákiai Komáromban (Hradná 2, 945 01 Komárno).
A Történelem- és Társadalomtudományi Tanszék képviseletében Szamborovszkyné dr. Nagy Ibolya docens asszony A belmisszió gyümölcse Kárpátalján: a baráti kör/körök az 1930–40-es években, míg a Földrajz és Turizmus Tanszékről Székely Marianna asszisztens Templomoktól megfosztott református gyülekezetek Kárpátalján a szovjet érában c. előadásaikat a délelőtti szekcióban mutatták be.
A konferencia programját itt lehet megtekinteni.
Az elhangzott előadásokat – az előző évekhez hasonlóan – a szervezők idén is két nyelven (magyar és angol), külön-külön kötetben tervezik megjelentetni.
A konferenciát a Szlovák Köztársaság Kisebbségi Kulturális Alapja (Fondu na podporu kultúry národnostných menšín) és a pozsonyi Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ támogatta.
-
Ez a bejegyzés az alábbi nyelveken is elérhető:
Українська
English