Idegenvezetés egyetemi partnerek számára a Rákóczi Egyetemen

 

Október 6–7-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem adott otthont a Befogadó tanulási környezetek támogatása – stratégiák a gyermeket nevelő, családos hallgatók támogatására a felsőoktatásban című projekt partnertalálkozójának.

A kezdeményezés a Nagycsaládosok Országos Egyesületének szervezésében valósul meg, és több neves felsőoktatási intézmény – a Károli Gáspár Református Egyetem, a Selye János Egyetem, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, valamint a házigazda Rákóczi Egyetem – együttműködésén alapul.

A találkozó második napján a vendégek betekintést nyerhettek a Rákóczi Egyetem történetébe és jelenlegi működésébe. Birtók Vanessza, a Rákóczi-tour” Turisztikai Információs Központ vezetője idegenvezetéssel mutatta be az intézmény jelentősebb termeit és helyiségeit, megismertetve a résztvevőket az egyetem épületének értékeivel és hagyományaival.

Az esemény jó alkalmat teremtett arra, hogy a partnerintézmények képviselői személyesen is megismerkedjenek a Rákóczi Egyetem légkörével és közösségével.