Akikre büszkék lehetünk: interjú Tóth-Oroszi Annával

Tóth-Oroszi Anna a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar szakreferenseként egy olyan szervezet munkájában vesz részt, amely az önálló bírósági végrehajtók kötelező önkormányzattal rendelkező szakmai, érdekvédelmi és felügyeleti szerve. Faladatai közé tartozik a jogszabályban előírt adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítése a bíróságok és más szervek felé, önálló bírósági végrehajtókkal és végrehajtó-helyettesekkel kapcsolatos hatósági ügyintézés, jogállási ügyek kezelése.

Tóth-Oroszi Anna Munkácson született, majd Észtországban töltötte gyermekkorát. Iskoláit szintén itthon, Beregrákoson végezte, majd a Rákóczi-főiskola angol–magyar szakos hallgatójaként szerzett diplomát. Felnőttként Magyarországra költözött, előbb a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamaránál dolgozott, ma pedig már a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar jogi irodájában szakreferens. Vele beszélgettünk.

– Meséljen magáról! Hol született, mit tanult?

– Kárpátalján, Munkácson születtem. Korai gyermekéveimet családommal Észtországban, Tallinnban töltöttem, ott jártam észt óvodába, ott szereztem első barátaimat. Szüleimmel többek között az Észtországi Magyar Kulturális Egyesületen keresztül is tartottuk a kapcsolatot az Észtországban élő magyar családokkal, ott ápolhattuk nemzeti identitásukat. Közösségi, családi programok alkalmával ismerkedhettünk, együtt ünnepelhettük nemzeti ünnepeinket. Összetartó, barátságos csapatot ismertem meg bennük, gyerekként nagyon jól éreztem magam ezeken a rendezvényeken.

Iskolás éveim már Kárpátalján, Beregrákoson teltek. Magyar tannyelvű általános iskolába jártam. Párhuzamosan a helyi művészeti iskolában szereztem zenei alapképzést zongora szakon. Elhivatott orosz és ukrán ajkú tanáraim a nyelvi és kulturális különbségeket áthidalva szerettették meg velem a zene csodálatos világát.

Településünk magyarságának szinte teljes egésze a Beregrákosi Református Gyülekezet tagja, így családom is. Gyülekezetünk meghatározó szerepet töltött be az életemben. Ez volt az a színtér, ahol a hitélet megélésén kívül megtanulhattam együtt dobbanni kis magyar közösségünkkel, összetartani és kiállni egymásért.

Tanulmányaimat a Péterfalvai Református Líceumban folytattam, ahol tanáraim, nevelőim lelkiismeretesen oktattak tudományokra, lelki értékekre egyaránt. Közülük voltak, akik a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán diplomáztak. Többek között tőlük értesültem az intézményről először és részletesebben. Érdeklődéssel hallgattam, hogy van lehetőség anyanyelvemen továbbtanulni, és nem mellesleg magas színvonalú oktatásban részesülni. Nagy vágyat éreztem, hogy az intézmény majdani diákja legyek.

– Ezt követően a Rákóczi-főiskolán tanult tovább.

– Az érettségi után a főiskolára jelentkeztem. Nagyon kedves emlékek számomra, ahogyan a tanárok fogadtak bennünket a felvételi vizsgákon. Mosollyal az arcukon, tisztelettel kérdeztek és igyekeztek feloldani a bennünk lévő feszültséget. Ez az első jó benyomás meg is maradt a főiskolai éveim alatt. Számos barátságot, kedves ismeretséget kötöttünk tanárainkkal, melyeket máig boldogan tudok magaménak.

Angol–magyar szakos hallgatóként nyertem felételt a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára. Mindig is vonzott a magyar, illetve angol nyelv és irodalom. Ebben az intézményben nem kellett választanom közülük. Akkor nem éreztem, de azóta tudom, hogy milyen kiváltságos lehetőség volt párhuzamosan végezni mind a két szakirányt, az iskola vezetésének, tanárainak pedig milyen nagy feladat lehetett úgy alakítani az előadások, gyakorlati órák rendjét, hogy mindegyiken meg tudjunk jelenni.

– Hogyan teltek a diákévek? Van-e olyan diákélménye, amit szívesen megosztana?

– A beregszászi éveim alatt számos olyan lehetőséget kaptam, amit máig nagyra értékelek. Pezsgő diákéletet élhettünk, például a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színházba a főiskola által biztosított volt a bérletünk. Itt ismerhettem meg és élvezhettem mesteri alakításait a ma már határon innen és túl is jól ismert Jászai Mari-, Kossuth-díjas színészeinknek. De szerveződtek író-olvasó találkozók, cserediákprogramokon vehettünk részt, tanáraink nívós tematikus versenyeket rendeztek számunkra. A Beregszászi Református Gyülekezet is meleg szívvel befogadott minket, főiskolai diákokat, magyar és angol nyelvű ifinek is tagjai lehettünk a diákéveink alatt. De a sport, moziélmények, terepgyakorlatok, kirándulások szintén biztosították a kikapcsolódásunkat, feltöltődésünket.

A főiskolán zajló kutatómunkákba szintén bekapcsolódhattunk. Ilyen volt a málenkij robot tragikus történelmi eseményének témájában végzett kutatómunka, melyhez mélyinterjúkat készíthettem szülőfalum túlélőivel. Megrázó történeteket hallottam, jegyeztem fel az elhurcolást, éhezést, kínzást csodálatos módon túlélőktől, köztük nagypapámtól. Úgy érzem, ezeken a személyes élményeken keresztül is rengeteget tanultam arról, hogy milyen nehéz időszakok voltak nemzetünk múltjában, mennyi viszontagságot éltek át elődeink, és hogy ezek ellenére is milyen hatalmas volt bennük az életigenlés. Sokszor humorral dolgozták fel a traumatikus élményeket, tudtak küzdeni és meglátni mindenben a szépséget és a célt.

– Mi történt a főiskola befejezése után?

– A főiskolai tanulmányaim után a Beregrákosi Általános Iskolában kezdtem el dolgozni. Itt az épp megüresedett angoltanári pozíciót töltöttem be. Párhuzamosan az Ungvári Állami Egyetemen szereztem angol mesterdiplomát, illetve részt vettem a főiskola által indított programban, mely során magyar nyelvet oktattam ukrán és orosz anyanyelvű felnőttek számára.

Hat év után Magyarországon, Budaörsön folytattam pedagógusi munkámat. Angol nyelvű iskola-előkészítő csoportokat tanítottam. Emellett angol magántanárként készítettem fel diákokat középiskolai felvételikre.

– Úgy tudom, hogy a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamaránál dolgozott. Milyen érzések voltak önben, amikor elkezdett ott dolgozni?

– A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarában számomra teljesen új területen kellett boldogulnom, sok kihívás elé kerültem. De sokat segített a helytállásban, hogy annak idején tapasztaltam szüleim, tanáraim, kollégáim magas munkamorálját. Ebben szocializálódtam, így természetes volt, hogy a kitartás és tudatos fejlődés az egyetlen út. Valamint tudtam, hogy van kibe kapaszkodnom, így a sok túlóra, elhúzódó tárgyalások, rendezvények során is motivált tudtam maradni.

– Ma pedig már a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar jogi irodájában dolgozik szakreferensként. Milyen munkát végez, hogyan képzeljük el egy napját?

– Többek között a könnyebb megközelíthetőség miatt fogadtam el az állásajánlatot a Magyar Bírósági Végrehajtói Karnál gyermekeim születése után, ugyanis családommal jelenleg a budapesti agglomerációban élünk. Eléggé leterheltek a munkanapjaim, de a hivatalban jó csapatban dolgozom, értékes emberekkel, és ez mindig sokat jelent.

Férjemmel a hétköznapokon a fővárosban dolgozunk, lányaink azonban a vidéki kisvárosi lét forgatagában nyüzsögnek. Munkaidőn kívül az egész család szerves résztvevője a helyi programoknak. Lányaink aktívan néptáncolnak, így fellépéseik révén is jelen vagyunk a fesztiválokon, megnyitókon, hagyományőrző ünnepségeken. A helyi kis református közösség bár nem nagyszámú, de annál közvetlenebb a tagjaival. Az utcán, iskolában, rendezvényeken összefutva is felismernek, testvérükként köszöntenek. Úgy hiszem, nemcsak számunkra, de gyermekeink számára is elengedhetetlen, hogy legyenek ezek a kapaszkodók, legyenek közösségek, ahová tartozhatunk. Ezek által taníthatjuk meg, hogy „azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”. És ezalatt ne egy házat értsenek csupán, hanem egy közösséget is, aminek részei, egy ügyet, aminek hűséges pártolói.

– Meséljen kicsit a családjáról is! Jut idő kikapcsolódásra a munka mellett?

– Hétköznapokon nem túl sok időnk jut bármire is a napi rutinon kívül. De a sportot, kisebb kirándulást igyekszünk rendszeresen beiktatni. A közös olvasást, kreatív elfoglaltságot, a napi élmények elmesélést szintén rendszeresítettük. Számunkra ezek segítenek feldolgozni a nap eseményeit, lelassítanak, feltöltenek, az egymáshoz való újrakapcsolódást szolgálják a napi távollétek után.

Nagyon szeretem a természetet járni, túrázni, síelni, kerékpározni, olvasni, színházba járni, na meg a barátaimmal, szeretteimmel találkozni, kikapcsolódni. Van, amire az elmúlt években több, másra kevesebb idő jutott. Hosszabb szünetek alkalmával, családommal előszeretettel töltünk időt Kárpátalján, vagy lelkesen fedezzük fel Magyarország csodálatos vidékeit.

– Mit köszönhet a Rákóczi-főiskolának?

– Nagy hálával tartozom egykori főiskolám, tanáraim felé, mert nem voltak szűkmarkúak, amikor a tudást öntötték belénk, amikor biztatásra volt szükségünk, amikor egy szigorú szülőre vagy amikor épp egy barátra. Köszönöm, hogy bár legtöbbjük tanulmánya, kutatása, második munkahelye, családja vagy politikai karrierje vehette volna el motivációját, mégis mindig teljes figyelmet kaptunk az órákon és azokon kívül is.

Úgy gondolom, hatalmas szerepe és küldetése volt és van főiskolámnak Kárpátalján. Óriási utat tett meg, számtalan fejlesztésen és változáson van túl. Ezek között van, ami látványos, van, amiről sokunk nem is tud. Máig együtt izgulok vele harcaiban, és együtt örülök minden sikerének.

Szeretettel gratulálok az eddigiekhez, II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemem!

Végezetül Ady soraival kívánok további sikereket az alma mater minden volt és jelenlegi diákjának, tanárának: „Bár zord a harc, megéri a világ, ha az ember az marad, ami volt: nemes, küzdő, szabadlelkű diák.”

Kurmay Anita