Akikre büszkék lehetünk: interjú Jancsik Anikóval

Az alsós tanító munkája meghatározó a gyermekek életében, hiszen ő az, aki bevezeti őket az iskola világába, megalapozza a tanulás iránti motivációjukat, és kialakítja a legfontosabb alapkészségeiket. Ebben az életkorban a gyermekek rendkívül fogékonyak, így a tanító nemcsak az írás, olvasás és számolás elsajátításában segíti őket, hanem formálja személyiségüket, értékrendjüket és társas kapcsolataikat is. Az ő feladata, hogy biztonságos, bátorító légkört teremtsen, ahol a gyermekek bátran kérdezhetnek, próbálkozhatnak, és felfedezhetik a világot, így alapozva meg a további fejlődésüket.

Jancsik Anikó Tiszacsomán született, ma is ott él családjával. Középiskolai tanulmányai után a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola – ma már II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem – tanítói szakára felvételizett, melyet elvégezve a pedagógusi pályára lépett. Ma a Beregszászi Bethlen Gábor Líceum alsós tanítója. A kezdetekről, tapasztalatokról ő mesél nekünk.

– Meséljen magáról! Hol született, mit tanult?

– Tiszacsomán születtem, máig itt élek a családommal. A tanulmányaimat a helyi középiskolában kezdtem, és itt is érettségiztem. Ha a gyermekkoromra gondolok, csupa szép emlék jut eszembe: közös kirándulások, családi ünnepek, programok. Szerető és támogató családban nőttem fel. A szüleimre máig példaképként tekintek sok mindenben.

– Miért döntött a Rákóczi-főiskola mellett?

– Az, hogy pedagógus szeretnék lenni, elég korán megfogalmazódott bennem. Ehhez talán az is hozzájárult, hogy az alma mater szomszédságában nőttem fel. Kisgyermekként elvarázsolt, ahogy a tanító nénik a gyermekekkel foglalkoztak az udvaron. Csodáltam bennük, hogy az oktatás és nevelés mellett mennyi mindenre kiterjedt a figyelmük: bekötötték a cipőt, megdicsérték az új ruhát. Aztán az iskolás éveim alatt olyan szakmailag elismert pedagógusok oktattak, akik csak megerősítették bennem az elhatározást és elhivatottságot e nemes hivatás felé.

Az érettségi közeledtével két szakma iránt érdeklődtem. Vonzott a kulturális élet szervezése is, de végül a pedagógusi pálya mellett döntöttem. Ekkor jött kiváló lehetőségként az akkor még Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola, később Rákóczi-főiskola, ma már Rákóczi Egyetem. Anyanyelven tanulhattunk, tandíjmentesen. Tanító szakra jelentkeztem, és felvételt is nyertem.

– Hogyan teltek a diákévek? Van-e olyan diákélménye, amit szívesen megosztana?

– A diákévek szinte családi légkörben teltek. Nem voltunk még olyan sokan, mint manapság, hisz a mi évfolyamunk volt a harmadik az intézmény életében. Ennél fogva könnyebb volt ismerkedni, barátságokat kötni. Számomra a legkedvesebb élmények közé tartoznak a szórványvidéken töltött nyári gyakorlatok. Olyan gyermekekkel foglalkoztunk, akik többsége vegyes házasságban született, és keveset használta már a magyar nyelvet. Gyermekjátékokon keresztül bővítettük a szókincsüket, ápoltuk a hagyományokat. Az a néhány hét igazi csapatépítőként hatott a csoportra.

– Mi történt a főiskola befejezése után?

– A főiskola utolsó évét kezdtem el, amikor a helyi középiskola igazgatója megkeresett, hogy sürgősen pedagógusra lenne szüksége. Mérlegeltem s végül belevágtam. Így már gyakorló pedagógusként diplomáztam.

– Ma a Beregszászi Bethlen Gábor Líceum alsós tanítója. Hogyan érezte magát a pedagóguspálya kezdetén?

– A pályám kezdetén tele voltam lelkesedéssel, új tervekkel. Bár a főiskolán magas szintű elméleti és gyakorlati tudásra tettem szert, a hétköznapok mindig új helyzeteket hoztak. Ezeket a feladatokat ott és akkor kellett megoldani. Szívesen kértem tanácsot és tanultam idősebb, tapasztaltabb kollégáktól. Ha szükségét látom, ezt ma is megteszem.

– Milyen tapasztalatai lettek az évek alatt?

– Úgy érzem, az évek alatt sok tapasztalatra tettem szert, de mégsem dőlhetek hátra. Mindig adódnak új feladatok, kihívások.

– Milyen módszerekkel dolgozik? Hogyan lehet a kicsiket motiválni?

– Szerintem a pedagógusi pálya örök tanulási folyamat. Ahogy fejlődik körülöttünk a technika, a módszerek, nekünk is ennek megfelelően kell képezni magunkat. Van, hogy az innovatív módszer a célravezető, de olyan is előfordul, hogy a régebbi metódus segít átadni a tananyagot. Mindig az osztály képességeit, a tananyagot, a rendelkezésre álló eszközöket veszem figyelembe, amikor kiválasztom, hogy milyen módszerrel szeretnék dolgozni. Nincs két ugyanolyan óra vagy osztály.

Hogyan lehet a kicsiket motiválni?  Az ő korosztályuk a legkönnyebben motiválható. A játékos, kreatív feladatokat szeretik a leginkább. Ezen a területen is fontos figyelembe venni a tanuló személyiségét és képességeit. Valakit az inspirál, ha egyedül ér el sikereket egy feladatmegoldásnál, valaki szívesen dolgozik párban vagy csoportban.

– Hogyan hatottak munkájára az elmúlt évek nehézségei?

– Az elmúlt néhány évet sok szempontból nehezen éltem meg. A Covid idején szembesültünk először az online oktatás nehézségeivel. Sok családban okozott gondot az eszközök beszerzése, a megfelelő internetkapcsolat. Bár úgy gondolom, hamar beletanultunk, a jelenléti oktatást semmi sem pótolhatta. Mikor már azt gondoltuk, ennél rosszabb nem jöhet, kitört a háború. A családok szétszakadtak. A szülők bármennyire igyekeznek, a gyermekeken is tapasztalható a feszültség és a stressz. Már számolják a napokat, mikor lesz szünidő, és mehetnek látogatóba az édesapjukhoz.

– Meséljen kicsit a családjáról is! Jut idő kikapcsolódásra a munka mellett?

– A férjemmel két gyermeket nevelünk. Az idősebb fiam az én nyomdokaimba lépve jelenleg a Rákóczi Egyetem harmadéves angol szakos hallgatója. A kisebb gyermekünk a Beregszászi Bethlen Gábor Líceum 8. osztályos tanulója.

Mivel a férjem külföldön tartózkodik, ezért kikapcsolódni leginkább nyáron szoktunk. Szeretünk aktívan pihenni. Igyekszünk olyan programokat szervezni, ahol minőségi időt tudunk együtt tölteni. Fontosnak tartjuk, hogy a gyermekeink élményeket és tapasztalatokat gyűjtsenek. Ha van rá lehetőségem, szívesen kézműveskedek, bár a munka mellett kevés időm jut rá.

– Milyen tervei vannak a jövőre nézve?

– Manapság nagyon nehéz tervezni, hosszú távon talán nem is lehet. A legfontosabb számomra, hogy a gyermekeim egészséges, boldog felnőtté váljanak. Jó lenne, ha az országban kialakult helyzet rendeződne, és a családom/családok újra együtt lennének. Szeretnék még sokáig a pályán maradni, több generációt bevezetni a betűk és a számok világába.

– Mit köszönhet a Rákóczi-főiskolának?

– A Rákóczi-főiskolának köszönhetően tudtam megvalósítani az álmomat, hogy tanító lehettem. Az intézmény segített megalapozni a jövőmet. Ott váltam önállóvá és felnőtté, szereztem új barátokat. Az oktatók tudásuk legjavát adták át, amit még ma is kamatoztathatok. Köszönöm, hogy olyan kiemelkedő munkát végeztek, hogy ma már a fiam is büszke rákóczis lehet. Szívből gratulálok az intézmény vezetőségének, dolgozóinak, hogy az egykori tanárképző főiskolából előbb Rákóczi-főiskola, ma pedig már Rákóczi Egyetem lett! Sok sikert kívánok a továbbiakban is!

Kurmay Anita

  Összukrajnai fórumon vett részt a Pedagógia, Pszichológia, Tanító, Óvodapedagógia, Oktatási Intézményvezetés Tanszék A Biológia és Kémia Tanszék hallgatói és oktatói is részt vettek az ELTE Innovációs Piac és Karriernapján