Akikre büszkék lehetünk: interjú Gajdos Rudolffal

Egy nevelőtanár szerepe kiemelten fontos, mert nemcsak a tanulók felügyeletét látja el, hanem a személyiségük fejlődését is segíti. Támogatja a diákokat a tanulásban, segít a tananyag megértésében, valamint ösztönzi őket a rendszeres és felelősségteljes munkára. Emellett fontos szerepe van a közösségépítésben: segít kialakítani az egymás iránti tiszteletet, az együttműködést és a közösségi szabályok betartását. Munkájával hozzájárul ahhoz, hogy a diákok biztonságos, támogató környezetben fejlődjenek, és nemcsak tudásban, hanem emberileg is gazdagodjanak.

Gajdos Rudolf Kisbégányban született, ott is nevelkedett, és ma is ott él. Iskolai tanulmányai után a Rákóczi-főiskola földrajz–biológia szakán szerzett diplomát. Ma már a Nagyberegi Református Líceum nevelőtanára. Vele beszélgettünk.

– Meséljen magáról! Hol született, mit tanult?

– Áldás, békesség! Kisbégányban születtem, itt is töltöttem a gyermekkoromat, itt élek, ide jártam általános iskolába. Mivel falusi ember vagyok, igyekeztem belesimulni a vidéki létbe, ezért sokat segítettem a szüleimnek a ház körül és a kerti munkálatokban. Voltak nagyon nehéz éveink is, de igyekeztünk mindig felfelé tekinteni az Úrra, és nem volt ez hiábavaló. Az általános iskola után a Nagyberegi Református Líceumba nyertem felvételt, ami nagyon meghatározó volt az életemre és a hitemre nézve. Itt kaptam felkészítést a további tanulmányaim elvégzéséhez és az élethez.

– Ezt követően a Rákóczi-főiskolán tanult tovább. Miért döntött emellett?

– Sohasem készültem elhagyni Kárpátalját, így nem is kerestem széles körben a felsőoktatási intézményeket. A Rákóczi-főiskola mellett pedig nagyon sok minden szólt. Elsősorban szólt mellette az, hogy magyar. Nagyon sok jót hallottam felőle, hogy erős az oktatás, segítőkészek a tanárok, a munkatársak, igazságos, objektív az értékelés. Ismerek embereket, akik már előttem a főiskolán tanultak, és tetszett az a tudás, amire ott szert tettek. A főiskola mellett szólt az is, hogy közel van. Hála az Úrnak, felvételt nyertem földrajz–biológia szakra. Igazából a földrajz, ami magamhoz képest jól ment, azért is választottam, a biológia kevésbé ment, de igyekeztem.

– Hogyan teltek a diákévek? Van-e olyan diákélménye, amit szívesen megosztana?

– Az elején kicsit furcsa volt, mert a főiskolai rendszer egészen más volt, mint amit addig ismertem. Sokat küzdöttem a tanulnivalóval, mivel dupla szak volt, ezért sok órapárunk is volt, ami sok tanulnivalót jelentett, de izgalmas volt új és addig elérhetetlen dolgokat felfedezni, tanulmányozni. A terepgyakorlatokat mindig nagyon szerettem, mert olyan helyeken járhattam, ahol addig soha. Nagyon jók voltak a csapatépítő programok, jó volt a társaság mind a tanárok, mind a diákok részéről. Itt ismerkedtem meg a feleségemmel, Líviával.

– Mi történt a főiskola befejezése után?

– Eleinte eléggé nehéznek tűnt az elhelyezkedés. Abban az időben a lakhelyem közelében sehol sem kerestek tanárt. Kárpátaljai viszonylatban viszont lett volna lehetőség, de nem szerettem volna távol tanítani, nem akartam ingázni. Ezért volt több nem pedagógus vonatkozású munkám körülbelül egy évig. Ezután felhívtak a Nagyberegi Református Líceumból, hogy nevelőtanárt keresnek, és érdekel-e a feladat. Ezzel kezdődött a tanári pályafutásom.

– Hogyan érezte magát a pályája kezdetén?

– Eleinte nehéz volt, nagyon fiatalon lettem nevelőtanár. Kezdőként, ismeretlenként nagyon nehéz kivívni a kamasz diákok tiszteletét. De mivel tudtam, hogy az Úr is ott akar látni, nem kételkedtem, hogy ott van-e a helyem (volt diák, aki viszont kételkedett, hogy ott van-e a helyem), hanem sokat dolgoztam azon, hogy jó nevelőtanárrá váljak, elsősorban sokat imádkoztam érte.

– Hogyan lehet a gyerekkel jól dolgozni, motiválni őket?

– Régebben egyszerűbb volt. Manapság valahogy jóval bonyolultabb a lelkiviláguk. Akkor tudunk jól együtt dolgozni, ha találunk valamit közös dolgot, és teszünk egy lépést egymás felé. Ha ezt elérjük, akkor tudunk előre haladni. Megpróbálunk közösséget építeni ebben az elidegenítő világban is, mert a közösség erősebb, mint az egyén. A motivációs kérdés mindig az egyik legnehezebb dolog. Ma már az okoseszközöknek köszönhetően bármit, bármikor elérhetnek a diákok, ezért az ingerküszöb magas. Mindenkit másképpen lehet motiválni, ezt megfejteni nagy feladat. Ezért is imádkozni kell.

– Érték-e pozitív vagy negatív élmények a munkája során? Milyen tapasztalatai lettek az évek alatt?

– Igen, szerintem mindenkit érnek mind pozitív, mind negatív élmények, de a mi döntésünk az, hogy hogyan éljük meg, és mit kezdünk velük. Búsulunk és szégyenkezünk a rossz élményen, vagy profitálunk belőle. A profitáláshoz kell a tapasztalat és átlátás, hogy nem ér annyit a rossz élmény, hogy bánkódjunk rajta huzamosabb ideig. A múltat átírni nem lehet, de a jövőben csinálhatom másképpen. A pozitív élmények mindig nagyon motiválók, nem is kell ragozni, hogy az jólesik. Buktatója az, hogy nehogy többet gondoljon az ember magáról, mint kellene, tehát, hogy tudjunk alázatosak maradni. Sok tapasztalatot szereztem az emberi kapcsolatokról, kommunikációról, motivációról. Miért érdemes küzdeni, és miért nincs értelme.

– Hogyan hatottak munkájára az elmúlt évek nehézségei?

– Ezek nem egyszerű idők már régóta. Nyilván ezek a dolgok is energiát vesznek el az embertől, így több erőre van szükség, erősebbnek kell lenni. Ez néha megy, néha nem. Szerintem ezek az idők rányomják a bélyegüket minden emberre. Nincs kivétel. Úgy érzem, negatívan hatottak ezek a nehézségek a munkámra.

– Meséljen kicsit a családjáról is! Jut idő kikapcsolódásra a munka mellett?

– Két gyermekünk van: egy fiunk és egy lányunk. Isten kegyelméből mindketten a Nagyberegi Református Líceum diákjai, a feleségem ott biológiatanár, tehát együtt a család. Ez nagyszerű dolog. Tanév közben nincs sok időnk, így olyankor nem jut idő kikapcsolódásra, de nyáron igyekszünk megragadni az alkalmat, hogy együtt kikapcsolódjunk.

– Mit köszönhet a Rákóczi-főiskolának?

– Sok mindent köszönhetek a főiskolának, például tanulási lehetőséget, a minőségi oktatásban való részvételt, nagyon sok élményt. Olyan helyekre jutottam el, ahová másképp nem tudtam volna. Sok barátot, jó ismerőst szereztem. Megtanultam nyugodtan, higgadtan kezelni a hirtelen dolgokat; elsősegélyt nyújtani a baleset esetén. És aminek legjobban örülök, itt ismertem meg a feleségemet. Szóval biztatok mindenkit, hogy válassza a főiskolát, mert nemcsak diplomát ad, hanem feleséget is. De miért is beszélünk főiskoláról? Immáron már egyetem, és szeretném megragadni az alkalmat, hogy gratuláljak az egyetemi rang eléréséért. II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem, gratulálok, és mindenkinek, aki mindebben részt vállalt, hogy szintet léphessen az intézmény.

Kurmay Anita