A Biológia és Kémia Tanszék hallgatóinak szakmai tapasztalatszerzése a Miskolci Egyetemen

A Makovecz Program keretében tartalmas szakmai programokon vettek részt a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem Biológia és Kémia Tanszékének biológia és az ember egészsége (BSc), természettudományok (BSc), kémia (BSc), biológia és biokémia (MSc) szakos hallgatói és oktatói a Miskolci Egyetemen.

A 2025. december 15–21. között megvalósult mobilitás során a diákok nemcsak az anyaországi felsőoktatásba nyertek betekintést, hanem a régió természeti és kulturális értékeivel is megismerkedtek.

A program befogadó intézménye a Miskolci Egyetem Egészségtudományi Karának Elméleti Egészségtudományok Intézete, azon belül is az Egészségügyi Szervező Intézeti Tanszék volt. A beregszászi delegációt Pászk Norbert intézeti tanszékvezető, egyetemi tanársegéd és szakreferens fogadta. A vendéglátók részletes körbevezetés során mutatták be az egyetemet, a kar képzési portfólióját, a modern laboratóriumokat, valamint az intézmény gyógynövénykertjét, az intézményben folyó kutatásokat.

Az Egészségtudományi Kar munkájába való betekintést követően a csoport látogatást tett a Miskolci Egyetem Földrajz–Geoinformatika Intézetében. A Treitz Péter Talajtani Előadóteremben a résztvevők megtekintették a mintegy 150 darabból álló, egyedülálló talajmonolit-gyűjteményt, amely szemléletesen mutatja be a Kárpát-medence talajtani sokszínűségét és a leggyakoribb talajtípusokat. A rendkívül informatív szakmai bemutatót dr. Dobos Endre Zsolt vezette.

A hét során a szakmai programok a fenntarthatóság és a környezeti nevelés jegyében zajlottak. A csoport ellátogatott a Miskolci Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás központjába, ahol interaktív beszélgetések és előadások keretében bővítették ismereteiket a környezettudatos hulladékgazdálkodásról. Természettudományos ismereteiket a Herman Ottó Természettudományi Múzeumban mélyíthették el a hallgatók.

A csoport kirándulást tett Lillafüreden, ahol a Szeleta Park Látogatóközpontban a Bükk-vidék őskori emlékeivel ismerkedtek. A programsorozat méltó zárásaként a csoport Sárospatakra utazott, ahol a Rákóczi-vár meglátogatásával adóztak a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem névadója emlékének, ápolva ezzel a közös történelmi hagyományokat.

A Makovecz Program által támogatott mobilitás ismét bebizonyította, hogy a határon átnyúló szakmai kapcsolatok nemcsak a tudományos fejlődést szolgálják, hanem a közösségépítést és a kulturális identitás megerősítését is.

Takács Gabriella,
a Biológia és Kémia Tanszék koordinátora