Egy angoltanár munkája kiemelten fontos, hiszen olyan világnyelv elsajátításában segíti a diákokat, amely ma már szinte minden területen alapvető. Tanításával nemcsak a nyelvi készségeket fejleszti, hanem magabiztosságot is ad a tanulóknak a nemzetközi kommunikációhoz. Hozzájárul ahhoz, hogy a diákok könnyebben boldoguljanak a továbbtanulás, a munka és az utazás során. Emellett kulturális nyitottságra és önálló gondolkodásra nevel.
Márkus Erzsébet Bátyúban született, iskolai tanulmányait ott kezdte, majd a Nagyberegi Református Gimnáziumban (ma Líceum) szerzett érettségit és hittanoktatói bizonyítványt. A Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola (ma Rákóczi Egyetem) angol–földrajz szakán szerzett diplomát, ezt követően pedagóguspályára lépett. Előbb a Tiszaásványi Általános Iskola, ma már a Nagydobronyi Református Líceum oktatója. Vele beszélgettünk.
– Meséljen magáról! Hol született, mit tanult?
– Bátyúban születtem 1979-ben. Itt végeztem az elemi és általános iskolát. Aktívan részt vettem az iskolai rendezvényeken, valamint a rendszerváltás után újrainduló hittanórákon. Barátnőimmel minden adandó alkalmat megragadtunk, hogy részt vegyünk az egyházi ifjúsági alkalmakon és táborokban. 1994-ben felvételt nyertem a Nagyberegi Református Gimnáziumba (jelenleg Líceum), hol három évet tanultam. Középiskolai végzettséget és hittanoktatói bizonyítványt szereztem.
– Miért döntött a Rákóczi-főiskola mellett?
– A gimnáziumban nagyon kedves angoltanárunk volt Amerikából. Ő volt az első és második évfolyamon az osztályfőnökünk is, valamint a kollégiumi nevelőnk. Rá voltunk „kényszerítve”, hogy idegen nyelven kommunikáljunk. Az ünnepekre angol nyelvű egyházi énekeket tanultunk. Mindez javunkra szolgált, megszerettük és elsajátítottuk az angol nyelvet.
Gyerekkoromtól fogva óvónő vagy tanárnő szerettem volna lenni, ezért egyértelművé vált, hogy angol nyelvet szeretnék oktatni gyerekeknek. Ebben az időszakban már volt főiskolai oktatás Beregszászban, ahová hétvégenként a Nyíregyházi Egyetemről utaztak ki a tanárok. Nagy lehetőség volt, hogy szülőföldünkön felsőoktatásban részesülhettünk anyanyelvünkön. Végzős diáktársaimmal érdeklődtünk, milyen szakokra lehet felvételizni. Az angol nyelv földrajzzal vagy történelemmel volt párosítva. Hozzám a földrajz állt közelebb.
1997-ben felvételt nyertem a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola (jelenleg II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem) angol–földrajz szakára. Kiváló tanárok oktatták mindkét szakirányt, akik egész életemre példaképpé váltak.
– Hogyan teltek a diákévek? Van-e olyan diákélménye, amit szívesen megosztana?
– A diákévek alatt életre szóló barátságok kötődtek. A főiskolán ekkor még mindenki ismerte a másik embert. Bátran mondhatom, hogy egy nagy családként éltük meg a diákélet kihívásait és szépségeit egyaránt.
– Mi történt a főiskola befejezése után?
– 2002-ben fejeztem be tanulmányaimat az intézményben. Mi voltunk az első évfolyam, akik már Ukrajnában akkreditált diplomát kaptak. Augusztusban átvettük a diplomát, szeptembertől a Tiszaásványi Általános Iskola angol–földrajz tanára lettem.
– Hogyan érezte magát pályája kezdetén?
– Mielőtt tanár lettem az iskolában, már volt tapasztalatom a gyerekekkel való foglalkozásban. A gimnázium befejezése után a Bátyúi Református Gyülekezet hittanoktatója lettem. A főiskolai diákéveim alatt már pedagógiai munkát is végeztem párhuzamosan. Hálás vagyok azon idősebb pedagógusoknak, akik elláttak tanácsokkal vagy figyelmeztettek hiányosságokra pályakezdéskor. Szerintem nem szégyen kérdezni, ha valamit nem tudunk vagy nem vagyunk benne biztosak.
– Hogyan lehet a gyerekkel jól dolgozni, motiválni őket?
– Vezérigém a Lukács 6, 31: „Amint akarjátok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is akképpen cselekedjetek velük.” Ezt igyekszem szem előtt tartani az élet minden területén. A gyerekek is szeretik önmagukat, és azt kívánják, csak jó dolgok történjenek velük. Ha megértik, hogy a tisztelet, becsület, szeretet, szelídség napjainkban is értékes, pozitív dolog és nem „maradiság”, másként állnak a szüleikhez, tanáraikhoz, diáktársaikhoz.
Véleményem szerint nem az adott tantárgyból szerzett érdemjegy a döntő, hanem az emberi megnyilvánulás. Sokszor elmondom a diákjaimnak: nem a bizonyítványodat nézik meg a mindennapi életben, hanem a másokhoz való hozzáállásodat. Természetesen minden tőled telhetőt meg kell tenni, hogy a tudást elsajátítsd, de egy kevésbé jó előmenetelű tanuló is ugyanolyan értékes személy, mint egy kitűnő eredménnyel rendelkező, de másokat lenéző diák. „Akinek sokat adtak, sokat követelnek tőle. Akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon” (Lukács 12, 48).
– Ma már a Nagydobronyi Református Líceum angoltanára.
– 2020-ban a Nagydobronyi Református Líceum (NdRL) egyik angoltanára szülési szabadságra ment, és felajánlották, hogy vállaljam el az óráit. Három évet párhuzamosan dolgoztam a Tiszaásványi Általános Iskolában és az NdRL-ben. 2023 szeptemberétől pedig már a líceum szervezőpedagógusa és angoltanára vagyok.
– Érték-e pozitív vagy negatív élmények a munkája során? Milyen tapasztalatai lettek az évek során?
– Pozitív és negatív élmények egyaránt értek. Nem tűröm el a hazugságokat. Arra biztatom a gyerekeket, hogy legyenek őszinték, vállalják a felelősséget tetteikért és szavaikért. Mielőtt tesznek valamit, gondoljanak cselekedeteik következményeire.
Minden mosoly, beszélgetés, kirándulás pozitív emlékként raktározódik el. Jó ezekre az évek múltán visszagondolni, felidézni.
– Hogyan hatottak munkájára az elmúlt évek nehézségei?
– A Covid-járvány elszigetelte az embereket egymástól. Nemcsak nem lehettünk fizikailag közösségben, de átvette a fő szerepet az online tér. A gyerekek nem az utcán vagy az udvaron játszanak, hanem a szobában telefonoznak. Elszigeteltség, intolerancia alakult ki a gyerekekben. Sok új dolgot kellett megtanulnunk nekünk, pedagógusoknak is, hogy az oktatásban tudjunk előrehaladni.
– Meséljen kicsit a családjáról is! Jut idő kikapcsolódásra a munka mellett?
– Diákéveim alatt mentem férjhez és született meg egyetlen lányunk, Noémi. Pályaválasztásakor egyértelmű volt számunkra, hogy ő is a főiskola diákja lesz. A számvitel és adóügy szak befejezése után ma már az egyetem munkatársa. Férjem az Ukrán Vasúttársaság villamosműszerésze. Kikapcsolódást a családdal töltött hétvégék és az iskolai osztálykirándulások jelentenek.
– Milyen tervei vannak a jövőre nézve?
– Szeretnék Kárpátalján maradni, tanárként anyanyelven oktatni és békességben élni.
– Mit köszönhet a Rákóczi-főiskolának?
– Hálás vagyok, hogy anyanyelvemen tanulhattam nagyszerű előadóktól. Bátorítottak, tanítottak a nehézségek leküzdésére és motiváltak a tenni akarásra. Életre szóló barátokat szereztem.
Ezúton is szeretnék gratulálni, hogy immár egyetemként folytatják a jövő generációjának oktatását.
Kurmay Anita